Ha Magyarország nem részesedhet az EU-joganyagban rögzített mértékben a különböző közösségi forrásokból, akkor joggal tarthat igényt arra, hogy a befizetéseknél is átmeneti könnyítést élvezzen - fejtette ki Juhász Endre nagykövet az újabb EU-magyar informális tárgyalási fordulón Brüsszelben.
A magyar főtárgyaló a sajtónak nyilatkozva úgy vélte, hogy a brüsszeli csúcs után túlságosan is az került előtérbe, hogy már nem fenyeget a nettó befizetői helyzet kialakulása, sőt a tagság előtti utolsó évben élvezett részesedési mérlegnél rosszabb egyenleg sem alakulhat ki. A nagykövet szerint a magyar kiindulási pont mindehhez képest az, hogy az ország évekig jóval kevesebb pénzügyi juttatásban részesül majd, mint ami tagként megilletné, ezért joggal tart igényt könnyítésre a befizetéseknél is. Ez történhet a hozzájárulások fokozatos emelésével vagy a visszatérítések gyakorlatának többéves fenntartásával. Juhász szerint azzal, hogy a brüszszeli csúcs 2,5 milliárd euróval csökkentette a felzárkóztatási alapokra szánt pénzt, olyan megtakarításra tett szert, ami "nagyobb mozgásteret" biztosít arra, hogy máshol rugalmasan reagáljon.
A magyar főtárgyaló az újabb - informális - EU-magyar tárgyalási forduló után beszélt erről. Utóbb elmondta: eldőlt, hogy a jövő hétfőn esedékes külügyminiszteri szintű találkozó sem fogja még lezárni a versenyjogi fejezetet, jóllehet "mérhető haladást" sikerült ismét regisztrálni.
A fordulón áttekintették az agrárfejezet állását is. Juhász szerint a költségvetési kihatású alapkérdések - közvetlen támogatás, átmeneti idő - esetében az érdemi egyezség jó eséllyel csak a koppenhágai csúcson születhet majd meg. Sikerült viszont haladást elérni a kvótáknál: hét esetben is lényegében megállapodás született a leendő végső számokról, noha nincsenek ezek között a stratégiai termékek. Nyitott kérdés a gabonánál a hozam nagysága, s a tej- és szarvasmarhakvótánál nagy az elmaradás a magyar kérésektől.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.