BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közelebb a nagyok és a kisebbek várakozásai

Közelednek egymáshoz a nagy-, illetve a kis- és középvállalatok várakozásai - derül ki az Ecostat konjunktúrajelentéséből. A rövid távú trendek alapján a nagyok bizalmi indexe a nyár eleji csúcspont után csökkenő, az utóbbi hónapokban stagnál. A kkv-szektor üzleti előrejelzéseiből számított mutató értéke tavaly májustól novemberre mintegy 10 százalékponttal visszaesett, azóta enyhén nő. Az idén januárban a top 100 konjunktúraindexe 50, a kkv-é 44,6 százalékon állt.

Mérsékelten optimistán látja a vállalkozói szektor a konjunkturális viszonyok rövid távú alakulását. Az első féléves magyar növekedési lehetőségeket ugyanakkor behatároltnak érzik. A lassan bővülő külpiacokon csak komoly munkával látnak lehetőséget szerény exportnövekedésre; belföldön pedig többségük továbbra is elégedetlen a kereslettel.

A nagyvállalatok harmada, a kkv-k negyede számít csak saját helyzetének javulásával, s 25, illetve 33 százalék a belső piac további szűkülését feltételezi. A saját termelésű készletek állománya csökken, a vásároltaké szinten marad - a folyamatos mérséklődés pedig az alacsony szintű likviditással, a nyereséghányad zsugorodásával függ össze. A rendelésállományt vizsgálva: a feldolgozóipariak emelkedtek, az exportcélúak a hagyományos gépipari ágazatokban az átlagot meghaladóan nőttek. Továbbra is jelentősek az építőipari igények, ám a növekedési ütem 10 százalék körülire mérséklődött. A következő hat hónapban a nagyvállalatok fejlesztései kismértékben bővülhetnek, a kkv-k ilyetén szándéka mérséklődik. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.