Márciusban indul az új hitelprogram
Március végén indulhat az az új, 150 milliárd forint keretösszegű hitelkonstrukció, amely a vállalkozásoknak kínál forrást - mondta Apatini Kornélné, a gazdasági tárca helyettes államtitkára. Egy tegnapi budapesti tájékoztatón részletezte az új hitelprogramot. Mint elmondta: a 7-15 éves futamidejű hitelkeret forrásgazdája az MFB, amely a keretből 40 milliárd forintot különít el a kis- és középvállalkozásoknak. A technológiai felzárkóztatási Hitelprogram keretében a kkv-k kockázati kamatfelárát normatív módon az állam egyenlítené ki. Mint lapunk korábban beszámolt róla, a Széchenyi vállalkozásfejlesztési program keretében induló új konstrukció révén - szakértők szerint - a vállalkozói beruházásokhoz két év alatt 120-150 milliárd forint kölcsönforrás kapcsolható, s 300-350 milliárd beruházási többlet érhető el. (VG)
Magyarország tárgyalna
Kétoldalú tárgyalásokat kezdett Budapest Bukaresttel, elérendő, hogy Magyarország mentesüljön a külföldiek romániai tartózkodását szabályozó új idegenrendészeti kormányrendelet hatálya alól - derül ki Tóth Tamás külügyi szóvivő közleményéből. Az üzleti célú tartós vízum kiadásának feltételeit szabályozó előírások ugyanis hátrányosan érintik a magyar kisbefektetőket, s Bukarest korábbi jelzésével ellentétben Magyarország nem került fel a mentességet élvező országok listájára. A rendelet a kilencvennapos vízumkiadás feltételéül szab százezer euró értékű befektetési minimumot, helyi munkanélküliek alkalmazását, román alapanyagokat és beszállítók igénybevételét, valamint annak igazolását, hogy a befektető saját országában is hasonló jellegű tevékenységet folytat. Szakértők lapunknak korábban úgy vélekedtek, miután a magyarok 30 napig vízum nélkül tartózkodhatnak Romániában, ki- és beutazással megoldható a kisbefektetők problémája. Egyben úgy látják: a nagyobb invesztorok pedig megfelelnek a szigorított kilencvennapos vízum feltételeinek. (VG)
Többlettámogatást kér a tartósítóipar
Több milliárd forintos többlettámogatást kér az államtól az idén a magyar tartósítóipar, mivel az erős forintárfolyam miatt tavaly jelentős árveszteséget szenvedett el, jelentette be Galambos József, a Magyar Tartósítóipari Szövetség (MTSZ) titkára. Tegnapi közgyűlésükön elhangzott: a tartósítóipari cégek összárbevétele 2001-ben 190 milliárd forintnyi volt, tavaly - az előzetes becslések szerint - ennél 5-10 százalékkal kevesebb. Az ágazat versenyképességének megőrzése érdekében a múlt évi 6,3 milliárd forintos minőségi állami támogatást 50 százalékkal meg kellene emelni, hangzott el. Emellett az iparág 6 milliárd forintra is igényt tartana az unión kívüli országokban folytatott marketing támogatására. Szükség volna a termelési költségek mérséklésére (ezért várhatóan az alapanyag-felvásárlási árak átlagosan 10-15 százalékkal csökkennek), továbbá állami készletfelvásárlásra, valamint közraktározási hiteltámogatásra és hitelkonszolidációra is. (MTI)
Jogerős ítélet az Albacomp-perben
Különösen nagy értékre elkövetett vámorgazdaság miatt négy év börtönbüntetésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság (LB) Minárovits Jánost, az Albacomp volt ügyvezető igazgatóját. Az LB jogerős szerdai döntésével enyhítette az első fokon kiszabott hatéves börtönbüntetést. A bíróság ugyancsak enyhítette a másodrendű vádlottra korábban kiszabott büntetést: 3 év, 6 hónap börtönbüntetést szabott ugyanis ki Gulyás Imrére, akit első fokon hatéves börtönbüntetésre ítéltek. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.