Változnak a medicinák árai
Holnaptól átlagosan 4,5 százalékkal nő az orvosságok fogyasztói ára. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szakemberei szerint azonban - ha az orvosok és a betegek áttérnek az olcsóbb készítményekre - a lakosságot érintő árváltozás 2,8 százalék lehet. Ez azért lehetséges, mert ha egy betegség terápiájára többféle, de azonos hatóanyagú készítményt kínáltak a cégek, az árat a társadalombiztosítási támogatás mértékének kilátásba helyezésével igyekezett leszorítani a biztosító. Így az 5283 medicina közül 1126 termék kap fix összegű tb-támogatást. Emellett 52 új termék került föl a tb-listára.
Az ősz óta folyó tárgyalásokon egyébként felülvizsgálták a korábban is támogatott termékek körét, és összehasonlították a nemzetközi árakkal - tájékoztatott az OEP illetékes főosztályvezetője. Megtörtént a kizárólag kórházakban alkalmazható orvosságok árának a felülvizsgálata is, és már ez év elejétől bevezették a közfinanszírozás alapjául elfogadott ár fogalmát. Ezzel ellenőrzésük alá vonták a fekvő betegeket gyógyító intézményekben felhasznált gyógyszereket, azok beszerzési ára nem lehet magasabb a tb által elfogadottnál.
Holnaptól több jogszabály is változik. A kórházi zárójelentésben a gyógyszerterápiás javaslatot az eddigi gyógyszernév helyett a hatóanyag, a hatáserősség és a gyógyszerforma megjelölésével kell megadni. Változást jelent, hogy míg eddig a kormánnyal, ezentúl a pénzügyminiszterrel egyetértésben az egészségügyi miniszter állapítja meg a gyógyszerek körét és az árhoz nyújtott támogatás mértékét. A támogatott gyógyszerek körében változik a referenciatermékké válás feltételrendszere. Megkönnyíti a betegek helyzetét, hogy 30-ról 60 napra nő az egy vényre felírható, a tb-támogatással kiváltható gyógyszeradag. A gyógyszertárak likviditása érdekében a kis forgalmú intézmények között az egészségbiztosító egymilliárd forintot oszt szét. (NTE)


