Az utóbbi hónapokban az export-import olló ellenkező irányba nyílt ki: augusztustól a 12 havi növekedést mérő index minden hónapban az import nagyobb bővülését mutatta. Ennél is pontosabb képet mutat a Központi Statisztikai Hivatal szezonálisan igazított, úgynevezett fix bázisú adatsora. E felmérés szerint tavaly az export és az import egyaránt - az előző évinél magasabb szinten - stagnált. Az import megugrását feltehetően a lakossági fogyasztás élénkülése váltotta ki, ugyanakkor az export sem esett vissza, dacára a gyenge európai konjunktúrának és az erős forintnak. Megjegyzendő, az utolsó két-három hónapban valamelyest csökkent a kivitel volumene, ez azonban általában a szokásos statisztikai felülvizsgálatok során emelkedni szokott.

Nem változott a külkereskedelmi szerkezet egyoldalúsága: exportunk 75 százaléka tavaly is az Európai Unióban talált vevőre. Ebben a relációban a külkereskedelmi forgalom többlete tovább nőtt, míg a fejlődő országokkal szemben a passzívum emelkedett.

Holnap új korszak kezdődik a külső egyensúlyi statisztikát illetően: a fizetési mérleg átveszi az áruforgalmi szemléletet, és így nyolc évre visszamenőleg korrigálják az összes adatot. (MI)