BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fókuszban az ingatlanszakma

Az idén is több szakmának kell fokozott ellenőrzésekre felkészülnie az APEH részéről, amely az egyes adónemek kapcsán is több speciális "célterületet" jelölt ki. Az adóhivatal az idén először tette közzé a nyilvánosság számára is éves ellenőrzési tervét. Az evások csaknem egyharmada biztosan több adót fizet az idén, mint 2002-ben.

Az ingatlanberuházó, -forgalmazó és -hasznosító cégek, illetve alvállalkozóik számíthatnak a legnagyobb valószínűséggel APEH-ellenőrzésre az idén. Az adóhivatal 2003-ra vonatkozó, tegnap közzétett ellenőrzési irányelve értelmében ugyancsak kitüntetett adóhivatali figyelemre készülhetnek fel a személyszállítást végző társaságok, valamint a családi gazdaságok, az utóbbiak főként a költségvetési támogatások igénylése és felhasználása tekintetében. Emellett az APEH 2003-ban kiemelten kezeli a mezőgazdasági káreseményekkel kapcsolatos támogatások kiutalásának jogosságát és felhasználását, a nyugta- és számlaadási kötelezettség betartását, valamint - elsősorban a vendéglátás, az építőipar és a mezőgazdaság területén - a feketefoglalkoztatás kiszűrését - jelentette be tegnap Király László György, az adóhivatal elnöke. A társadalmi szervezeteknek és önkormányzatoknak az adókötelezettség alá eső és a nem ide tartozó tevékenységek megkülönböztetésére tanácsos különös figyelmet fordítaniuk.

A kiemelten kezelt tevékenységi körök mellett az adóhivatal az idén az általános forgalmi adó kapcsán a fogyasztók részére közvetlenül értékesítők körére s az adókulcsok helyes alkalmazására fordít különös figyelmet. Kiemelt vizsgálati célnak számít az ingyenes vagy a forgalmi értéktől jelentősen eltérő termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás során megvalósuló ügyletek adóvonzatának elszámolása, s előtérbe kerülnek az EU-előtámogatási eszközöket igénybe vevők is. A társasági adónemben főként a mikro- és kisvállalkozások által elszámolt adóalap-csökkentő tételek igénybevételét nézik meg, de az évek óta veszteségesen gazdálkodók vagy a bevallási kötelezettségüket hosszabb ideje nem teljesítők is fokozott ellenőrzésekre számíthatnak.

Az adóhivatal eddig is minden évben elkészítette az ellenőrzésekre vonatkozó irányelvét, azonban az adózás rendjéről szóló törvény az idén először írja elő, hogy ennek tartalmát legkésőbb február 20-ig nyilvánosságra is kell hozni. Az APEH indoklása szerint az ellenőrzések továbbra is kiterjednek a gazdaság valamennyi szegmensére, de az eddigi vizsgálatok tapasztalatai, a jogszabályváltozások és a gazdasági élet új jelenségei minden évben megkívánják, hogy néhány területet vagy tevékenységi kört kiemelten kezeljenek.

Az APEH-ellenőrzések nagy része - évente az adózók öt százalékára kiterjedően - véletlenszerű kiválasztás alapján történik, de a legtöbb adót befizető háromezer vállalkozást, legalább kétévenként, rendszeresen ellenőrzik. Ebbe a körbe a tavalyi évben 325,5 millió forintos adóbefizetéssel lehetett bekerülni, bár a kiemeltek tényleges száma a jogszabályban meghatározott háromezernél nagyobb valamivel, mivel az APEH területi szervei saját hatáskörükben kibővíthetik ezen cégek listáját.

Az evázók 30 százaléka már biztosan több adót fizet az idén, mint 2002-ben - mondta el Király László György. A megállapítás abból vonható le, hogy az új adónemet választók 21 százaléka tavaly még veszteséges volt, 9 százalékuk pedig nulla körüli eredményt ért el az előző üzleti évben.

Az eva főleg Budapesten népszerű. A jelentkezők közel fele a fővárosban vagy Pest megyében lépett be az adónem hatálya alá. Az országos kimutatás szerint az egyéni vállalkozók többségben vannak az új adózási formában, ám a fővárosban épp fordított a megoszlás: a társas vállalkozások vezetnek. Az adóhivatal legfrissebb kimutatása szerint közel hatvanezer adózó tért át az új adónembe. Minden nyolcadik evázó gazdasági társaság számviteli vagy adószakértői tevékenységet folytat. Hasonló arányban képviseltetik magukat a mérnöki tevékenységgel vagy üzletviteli tanácsadással foglalkozó vállalkozások is. (NIG-OG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.