Francia-afrikai csúcs: Chirac újabb dobása
Jacques Chirac elnök ismét bizonyíthatta hiperaktivitását a 22. francia-afrikai csúcstalálkozó házigazdájaként Párizsban. Ezek az összejövetelek általában nem keltenek nagy nemzetközi érdeklődést, de a mostani csúcs reflektorfénybe került.
Egyrészt az iraki válság miatt; a Biztonsági Tanácsban három afrikai állam is jelen van, másrészt mert Chirac meghívta Robert Mugabét, a nemzetközösséghez tartozó Zimbabwe elnökét, akinek beengedéséért Párizsnak alkudoznia kellett az Európai Unióval - írja a Financial Times. Mindehhez társul még, hogy az egykori nyugat-afrikai francia gyarmatok gyöngyszemének számító Elefántcsontparton 3000 francia katona tartja fenn a törékeny tűzszünetet a felkelők és az elnök között.
Chirac elnök, amióta újraválasztották, és konzervatív hívei megszerezték a teljes ellenőrzést a parlament felett, nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy odafigyeljenek Afrikára: most 45 állam- és kormányfőt látott vendégül Párizsban a kontinensről. Korábban több segélyt ígért a johannesburgi fejlesztési csúcson, s tavaly ősszel csapatokat küldött Elefántcsontpartra, ahol államcsínnyel meg akarták dönteni Gbagbo elnök rendszerét.


