A Vállalkozók Országos Szövetsége hamarosan levélben fogalmazza meg a kormánnyal szembeni elvárásait háború kirobbanása esetén. Mint Károlyi Miklós főtitkár kifejtette, amennyiben megtámadják Irakot, az olajárak a mostaninál is magasabbak lesznek. Ennek hatása Magyarországra is begyűrűzik, és ez a szállítmányozásban, a fuvarozásban azonnal éreztetni fogja áremelő hatását. Ezen keresztül az egész gazdaságra nyomás nehezedik majd. A VOSZ javaslata szerint annyival kell csökkenteni az állami elvonásokat a benzin árában, amennyivel növekednek az árak.

A VOSZ a jövőben aktívabban kívánja képviselni a kis- és középvállalkozások érdekeit. Nemrég megalakult kereskedelmi szekciója olyan beszállítói programon dolgozik, amely a multik számára vonzóbbá tenné a magyar termékek forgalmazását. Ehhez kapcsolódóan egy faktoringszolgáltatás beindítását is tervezik, így a kisebb cégek multik által forgalmazott termékeik árához hamarabb hozzá tudnának jutni. Mint ismert, a nagy hipermarketek tetemes fizetési határidővel dolgoznak.

Lőrincze Péter elnöki tanácsadó szólt még arról, hogy szövetségük szerint az euróhoz való csatlakozásról középtávú társadalmi paktumot kellene elfogadni, amely az inflációs prognózis mellett tartalmaz egy hasonló időszakra szóló bérmegállapodást is.

A VOSZ ezek mellett részt kíván venni a kis- és középvállalkozások uniós felkészítését célzó kommunikációs programban. Elsősorban a különböző szakmák tájékoztatását kívánják magukra vállalni, s a közeljövőben mintegy nyolcvan előadást tartanak az ország különböző részein. (VG)