Kamatcsökkentést várnak Varsóban
Megfelelt a várakozásoknak a lengyel statisztikai hivatal most közzétett adata az ipari termelés januári éves növekedéséről. A 4,2 százalékos tényszám alig maradt el a Reuters elemzői várakozásának 4,3 százalékától, s közel áll mind a monetáris tanács, mind a kormány előrejelzéseihez, annak ellenére is, hogy decemberhez képest januárban - szezonálisan nem kiigazított számítás alapján - 5,9 százalékkal csökkent a mutató.
A varsói kormány számára időnként kényelmetlen monetáris politikai tanács jeles tagja, Dariusz Rosati szerint a
4,2 százalékos éves ipari növekedést jelző januári adat azt mutatja, hogy a gazdaság magára talál, igaz, "kissé vérszegény módon". Gavin Gray, a HSBC londoni közép-európai elemzője arra lát benne biztosítékot, hogy folytatódik a 2002 második felében tapasztalt mérsékelt gazdasági talpra állás.
A lengyel gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben becslések szerint 2 százalékkal bővült, s elemzők az idei esztendő egészében 2,7 százalékos GDP-növekedéssel számolnak. A kormány előrejelzése 3,5 százalék. A termelői árindex elemzői várakozás szerint 2,2 százalékkal növekszik az idén; januárban 2,5, decemberben 2,2 százalék volt a mutató éves emelkedése. A fogyasztói árak növekedése ugyanakkor minimumrekordot döntött januárban, mindössze 0,4 százalékos volt; így viszont az irányadó kamatláb ismét hat százalékponttal magasabb az inflációnál. Elemzők arra számítanak, hogy a monetáris tanács 25 bázispontos kamatcsökkentést hajt végre jövő szerdai ülésén.


