Japánban minden marad a régiben - idézi a Reuters egy pénzügyi elemző véleményét azzal kapcsolatban, hogy Koidzumi Dzsunicsiro miniszterelnök a jelenlegi elnökkel, a március 19-én távozó Hajami Maszaruval jórészt azonos nézeteket valló Fukui Tosihikót nevezte ki a központi bank (BoJ) élére. A 67 éves közgazdász - aki 1994 és 1998 között az intézmény alelnöki tisztét töltötte be - többször is elítélően nyilatkozott a defláció leküzdésére egyesek által felvetett "radikális" eszközökről, például az inflációs célszám kitűzéséről. Éppen ezért a piacok alapvetően konzervatív szakembernek tekintik, aki szerint a monetáris politika önmagában nem tudja felpörgetni a szigetország gazdaságát.

Két helyettesének személye ugyanakkor arra utal, hogy a kormányfő a különböző elképzelések kiegyensúlyozott képviseletét várja el az új jegybanki vezetéstől. Az eddig kabinet-tanácsadóként működő Kazumasza Ivata ugyanis az inflációs célszám kitűzésének híve, Tosiro Muto volt pénzügyminiszter-helyettes személye pedig elemzők szerint annak biztosítéka, hogy a monetáris politika a radikálisabb deflációellenes fellépést pártoló pénzügyi tárcával egyetértésben fog alakulni. A lassú elmozdulás esélyét növeli az is, hogy bár az új BoJ-elnök nem támogatja az inflációs célszám gondolatát, nem is zárja ki egyértelműen annak bevezetését. A három új tisztviselő kinevezése - amit még a tokiói parlamentnek is jóvá kell hagynia - öt évre szól.

Eközben a januári külkereskedelmi adatok azt mutatják, hogy 11 havi növekedés után ismét mérséklődött a szigetország éves összehasonlításban számított kereskedelmi többlete. A vámoktól megtisztított aktívum több mint 42 százalékkal maradt el a tavalyi év első hónapjában mért szinttől, köszönhetően az olajárak emelkedésének és az export visszaesésének.