Hazai és multinacionális, kisebb és nagyobb cégekkel folytat folyamatos tárgyalásokat az újhartyáni ipari parkba való letelepedésről az Ország Közepe Ipari Park és Logisztikai Központ Kft. Éger Ákos, a társaság ügyvezetője lapunknak elmondta, az újhartyáni önkormányzat 100 százalékos tulajdonában lévő logisztikai központ 1999-ben kapta meg a gazdasági tárcától a hivatalos ipari park címet, ekkor kezdték meg működésüket az oda települt cégek.
A speciális fóliák és papírok gyártásával foglalkozó Nissho Hungary Kft., az autóklíma- és alkatrészgyártó japán Taiho Kogyo, az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Phoenix Properties Kft., valamint a vitamint és a premixet gyártó svájci Roche Vitamins Hungary Kft. zöldmezős beruházásai mellé további befektetőket várnak - hangsúlyozta Éger Ákos. Már most, azaz Magyarország Európai Unióba való belépése előtt is jelentős figyelmet fordítanak arra, hogy kevésbé környezetszennyező high techet megvalósító, magas hozzáadott értéket előállító cégeket nyerjenek meg.
Az ipari parkban egyébként a cégek összességében 300 helyi és környékbeli lakost foglalkoztatnak. A távlati tervek között szerepel, hogy a településről és dabasi kistérségből ma még naponta Budapestre ingázó 6000 munkavállalónak helyben biztosítsanak álláslehetőséget.
Mint az ügyvezető elmondta, a hivatalos ipari park címet 24 hektárra kapták meg, ebből jelenleg 15 hektár foglalt, de a beruházás területe további 70 hektárral bővíthető. A park infrastruktúráját a gazdasági, illetve a területfejlesztési célelőirányzat segítségével valósították meg. A további fejlesztésekre előreláthatólag állami, megyei, régiós és európai uniós támogatásokat szeretnének igénybe venni, majd a magántőkét is szeretnék fokozatosan bevonni.
A hosszú távú fejlesztési elképzelések között szerepel, hogy a jelenlegi területhez közvetlenül nem csatlakoztatva, további 40 hektáron tudományos és technológiai parkot hoznának létre. A Világgazdaság kérdésére Éger Ákos elmondta: a csúcstechnológiai ipari park kialakítása már folyamatban van, első lépésként elkészült a megvalósíthatósági tanulmány. A park sajátossága lesz egy rövid időn belül létrehozandó vállalkozói inkubátorház, ahol a betelepülő külföldi és hazai kis- és középvállalkozások találkozhatnak, és a fejlesztéseiket, elképzeléseiket közösen valósíthatják meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.