Defláció Csehországban
A cseh fogyasztói árak éves összehasonlításban először csökkentek januárban, 0,4 százalékkal. Elemzők 0,6 százalékos drágulásra számítottak. A külföldi tulajdonú bevásárlóközpontok folytatólagos szaporodása által támasztott verseny nyomán az élelmiszerárak az elmúlt 12 hónap során nem kevesebb, mint 6,3 százalékkal mérséklődtek. A defláció megerősíti azokat a várakozásokat, amelyek szerint a jegybank - vélhetően áprilisban - tovább csökkenti majd a máris rekordalacsonyan álló kamatlábakat. (Reuters)
Erős szlovák ipari növekedés
A novemberi 10,2 után 9,6 százalékkal bővült decemberben az ipari termelés Szlovákiában. A piac ugyan még ennél is gyorsabb növekedést várt, de elemzők így is kedvezőnek tartják az adatot. A kibocsátás elsősorban az autógyártás és az acélipar területén nőtt. Az autógyártás 41,5 százalékkal bővült; a szektor október óta 40 százalék fölötti ütemben növekszik, azóta, hogy megindította a gyártást Szlovákiában a Volkswagen, amely az ország legnagyobb exportőrévé vált. (Reuters)
Gyorsuló dán infláció
Az előzetesen vártnál nagyobb mértékben, éves szinten 2,6 százalékkal nőttek januárban a fogyasztói árak Dániában. Elemzők az adatot a magas olajárak miatt dráguló közlekedéssel, valamint az oktatási költségek emelkedésével magyarázzák. Az eurózónában ugyanakkor az infláció januárban 2,1 százalékra mérséklődött, vagyis a drágulás ottani és dániai üteme közötti eltérés ismét nőtt. Közgazdászok azonban a tavasz folyamán már enyhülő dán inflációra számítanak. (Reuters)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.