röviden
Eurózóna: látványos kereskedelmi aktívum
Tavaly csaknem megkétszereződött az eurózóna külkereskedelmi többlete: a kivitel 1 százalékos növekedésének és a behozatal 4 százalékos csökkenésének köszönhetően elérte a 102,3 milliárd eurót, szemben a 2001-es 49,5 milliárddal. Az Eurostat közlése szerint a legnagyobb aktívumot - az első tizenegy hónapban majdnem 118 milliárd eurót - Németország érte el. Magyarországgal szemben a tizenketteknek 200 millió eurós aktívuma keletkezett január és november között, az egy évvel korábbi 700 milliós passzívum után. (VG)
Óvatosan a kamatcsökkentéssel!
Van lehetőség a kamatlábak további csökkentésére, ám az Európai Központi Banknak (EKB) óvatosan kell eljárnia, nem szabad elvesztegetnie "puskaporát" - figyelmeztetett Guy Quaden belga jegybankelnök, az EKB kormányzótanácsának tagja. A jelenleg történelmi mélyponton, 2,75 százalékon álló irányadó ráta mérséklése a szakember szerint nem biztos, hogy megoldaná az európai gazdaság konjunkturális gondjait, amelyeket a háborús feszültség is fokoz. (Reuters)
Kínai infláció
Januárban - több mint egyéves csökkenés után - ismét emelkedtek Kínában a fogyasztói árak - közölték az ázsiai ország statisztikai hivatalának illetékesei, ám egyelőre nem lehet tudni, milyen mértékű volt az emelkedés. Az árak emelésére a kínai holdújévet megelőző vásárlási láz adott lehetőséget a kereskedőknek. Tavaly elemzők várakozásai szerint 8,8 százalékkal nőtt Kínában a kiskereskedelmi forgalom, és a GDP is közel ilyen mértékben bővülhetett. (Bloomberg)


