BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sikeresen indult a Széchenyi-kártya program

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Örvendetes, hogy a közismert nehézségek ellenére a VOSZ és az MKIK tagszervezetein kívül az Iposzhoz tartozó ipartestületek azon tagjai, melyek csatlakoztak a hitelkártyaprogramhoz, tavaly december óta igényelhetnek Széchenyi-hitelkártyát - mondta Szűcs György elnök az Iposz tegnapi tájékoztatóján.

A kormány az elmúlt hetekben döntött arról, hogy még ebben az évben ötszázalékos lesz a kamattámogatás egymillió forintos hitelkártya igénybevételénél, vélhetően ez év második felétől pedig - a tervek szerint - az egymilliót meghaladó, de ötmillió forintnál kisebb értékű hitelkártya esetén háromszázalékos kamatpreferenciát kaphatnak a tagok.

Január 31-ig bezárólag 3500 vállalkozó igényelt kártyát, ebből 2000 darab érvényes kártyát már kiadtak, a fennmaradó 1500 kérelem egy részét elutasították, vagy még folyamatban van a hitelkérelem, illetve hiánypótlásra küldték vissza az igénylőnek. A program indulásakor a kérelmek felét elutasították, de mostanra az arány kedvezőbbé vált: az igénylések 70 százalékát elfogadják.

Az igénylők 90 százaléka egymillió forintos kártyát kért, mindössze tíz százalékuk igényelt 500 ezer forintosat. Bár a kártyarendszerrel kapcsolatos tapasztalatok kedvezőek, nem minden vállalkozás tudja azt igénybe venni. Ugyanis egy 2001. novemberi kormányrendelet értelmében a szállítmányozási ágazat, valamint a közvetlen exportra termelő tevékenységet végzők csak meghatározott címen részesülhetnek állami támogatásban. Ez nagyon szűk körben érvényesül, normális üzletmenethez ez nem vehető igénybe - hangzott el a tájékoztatón.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.