Visszavont közlemény
Tiltakozik a gazdasági szereplőket tömörítő Baromfi Terméktanács (BT) az ellen, hogy a Metro áruházlánc csütörtöktől beszerzési ár alatt kínálja a fogyasztóknak az úgynevezett előhűtött bratfertig csirkét. Legalábbis ez állt a BT tegnap délelőtt kiadott közleményében, amelyet a szervezet néhány óra múltán visszavont. A helyzet érdekessége: az Országgyűlés most kezdte tárgyalni az új agrárrendtartási törvényről szóló javaslatot, amellyel a kormány a beszerzési ár alatti kereskedelmi értékesítést be kívánja tiltani. A BT tehát jókor fedezte fel az ágazati szempontból károsnak tartott eladási gyakorlatot ahhoz, hogy ennek hátrányos élelmiszer-gazdasági hatásaira újból felhívhassa a döntéshozók figyelmét - állítják szakértők.
A közleményt azért kellett visszavonni, mert nem egységes ágazati álláspontot tükrözött - közölte lapunkkal Szabó István, a BT elnöke. A visszavonás előtt a szervezet még érthetetlennek tartotta, miért vállalt be a Metro 23 forintos veszteséget a csirke kilogrammja után az akcióban. Ám a terméktanács ennél is nagyobb bajnak tekintette, hogy emiatt újabb, "lefelé tartó árspirál" indulhat el a hazai piacon, s más bolthálózatokat is árcsökkentésre késztethet. Ez pedig végképp tönkreteheti az amúgy is veszteséges itthoni termelést, és utat engedhet a nem kívánt importnak - vélte a szervezet, amely a kifogásolt üzletpolitika megszüntetését követelte.
Nem lehet az ügyet csak a Metróra kihegyezni, mivel az utóbbi időszakban más üzletláncok is hirdettek hasonló akciókat - fogalmazott Szabó. Más információink szerint a Metro terméktanácsi "megtámadása" sértette az oda beszállító két legnagyobb hazai baromfis cég, a Bábolna Rt. és a Hajdú-Bét Rt. üzleti pozícióit. Felmerül, hogy az ügy nyomán egyes cégcsoportok a helyükre törtek volna a Metróban. A két nagy társaság fellépése ugyanakkor alapvetően hozzájárult ahhoz, hogy a BT az egész ágazat érdekében hozott állásfoglalását végül visszavonta. Szabó sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta értesüléseinket.


