BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aktív marad az EBRD a térségben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az EU-csatlakozás után is aktív tevékenységet kívánunk kifejteni a kelet-közép-európai országokban, így Magyarországon is - hangoztatta a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) vezető bankára a Világgazdaságnak adott interjújában.

Hubert Warsmann szerint az a tény, hogy az EBRD az idén tavasszal Taskentben tartja soron következő éves közgyűlését, nem jelent hangsúlyeltolódást. A kelet-közép-európai további szerepvállalás ugyanakkor annak a függvénye, hogy ezekben az országokban továbbra is lesznek-e olyan projektek, amelyek beleillenek az EBRD mandátumába. Nincs tehát olyan "kőbe vésett" dátum, hogy a jövő év május elsejével az EBRD beszünteti tevékenységét a csatlakozó térségbeli országokban.

Az 1992 óta eltelt tíz évben az EBRD mintegy kilencven projekt finanszírozásában vett részt Magyarországon, ahol hozzávetőleg 1,3 milliárd euró saját pénzeszközt fektetett be, a társfinanszírozás révén pedig nagyjából háromszor annyi volt a teljes befektetés. Ezért igen jelentősnek mondható az EBRD által támogatott projekteknek jutó pénzügyi hozzájárulások összege abban az időszakban, amikor Magyarország megkezdte felkészülését az uniós tagságra - hívta fel a figyelmet Warsmann.

Ami a csatlakozás után Brüszszelben megnyíló pénzügyi támogatásokat illeti, az EBRD vezető tisztségviselője úgy vélekedett, Magyarországnak természetesen a jövőben is jelentős tőkebefektetésekre lesz szüksége, és Brüsszelben tetemes pénzügyi alapok állnak majd pályáztatás révén a rendelkezésére. Ehhez természetesen széleskörűen ki kell építeni az intézményi hálózatot, amely részben már rendelkezésre is áll. Ugyanakkor az EBRD-nek is bizonyítottan hosszú és jó kapcsolata van az Európai Bizottsággal, és kész megosztani tapasztalatait projektek előkészítésében.

E téren nagyon jó munkát végzünk, és e képességünk Magyarország rendelkezésére áll annak érdekében, hogy a brüszszeli pénzügyi forrásokat maximális mértékben ki tudja használni - fejtegette Hubert Warsmann.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.