Előkészítő fázisban van a Külügyminisztérium átszervezése. Oka, hogy szervezetét és működését az uniós tagság követelményeihez kell igazítani. Ezt válaszolta Hajdú András, a tárca közigazgatási államtitkára értesülésünkre, miszerint olyan átszervezés várható, amely erőteljesen érinti a külgazdasági részleget. Több forrásból megtudtuk: megszűnik az önálló integrációs és külgazdasági államtitkárság, s ezen belül a helyettes államtitkár által irányított külgazdasági részleg. A szakembereket a területi referatúrákra irányítanák. Hajdú András megerősítette, hogy jelentős változások várhatók, ám azok mibenlétéről nem kívánt nyilatkozni.
Annyit elárult, hogy több intézkedés is lesz, mégpedig több fázisban. Az első lépéseket április 17-éig, a többit 2004. május 1-jéig hajtják végre - tette hozzá.
A külgazdasági terület az előző kormányciklusban került a Külügyminisztériumhoz, ám a szakértők átszivárgása a külgazdasági területet vivő - nevét és hatáskörét többször megváltoztató, ma Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak nevezett - tárcától már korábban megindult. Az egyes feladatok átvétele a külügyi tárca által is korábban megkezdődött.
1996 májusától a KüM-höz került az EU segélykoordinációs részlege: mintegy 26-28 szakember váltott minisztériumot, élén Gottfried Péterrel, az integrációs államtitkárság vezetőjével. Egy évre rá, 1997-ben a külföldi kereskedelmi hálózat átszervezésével kapott nagyobb szerepet a KüM a külgazdaságban: akkor gyakorlatilag kettéválasztották a külföldi kirendeltségi hálózatot. Egyes állomáshelyek megszűntek, az ott dolgozók - külgazdasági attaséként, külügyi állományban, ám a kereskedelmi minisztérium szakmai irányítása alatt - átkerültek a nagykövetségekre. A megmaradt külföldi irodákból megalakultak a kereskedelmi szolgálati irodák, amelyek közvetlenül az ITDH-hoz kerültek.
A következő jelentős átszervezés 2000 januárjában történt: akkor a teljes külgazdasági szakterület átkerült a KüM-be, egy helyettes államtitkárságot alkotva. Emellett elkerült a Gazdasági Minisztériumtól három külföldi misszió is: az OECD mellett Párizsban, a WTO mellett Genfben működő képviselet, továbbá az utolsónak megmaradt klasszikus külföldi kereskedelmi kirendeltség, a moszkvai. Mintegy 100 külgazdasági szakértő és ugyanennyi funkcionális területet ellátó szakember (jogászok, személyzetisek, gazdasági elemzők) került át a külügyi tárcához. A következő - ez ideig utolsó - átszervezés 2002 májusában történt: akkor az integrációs államtitkárságot és a külgazdasági helyettes államtitkárságot összevonták, s megalakult az integrációs és külgazdasági államtitkárság. Mégpedig annak a Balázs Péternek a vezetésével, aki - a hírek szerint - hamarosan átveszi Brüsszelben az EU mellé rendelt magyar misszió vezetését, miután Juhász Endre jelenlegi nagykövet tárca nélküli miniszterként irányítja - vélhetően május után - az uniós csatlakozással, majd a tagsággal járó feladatokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.