Gyorsítható a közbeszerzés
Hétfőn jár le az idei közbeszerzések határidő-kedvezményének kihasználási lehetősége. A közbeszerzési törvény szerint ha az ajánlatkérő az ajánlati, illetve a részvételi felhívás közzétételétől számított legalább 40 napnál korábban, de legfeljebb egy éven belül a folyó év március 31-ig előzetes összesített tájékoztatót tesz közzé, és az tartalmazza legalább a közbeszerzésre vonatkozó, a jogszabályban meghatározott adatokat, a nyílt eljárásban, illetve a két szakaszból álló eljárások ajánlati szakaszában negyven helyett huszonöt napos ajánlattételi határidőt, a két szakaszból álló eljárások részvételi szakaszában a huszonöt helyett tizenöt napos részvételi jelentkezési határidőt lehet előírni. Azaz az előzetes összesítőkkel gyorsítható a közbeszerzések gyakran kritizált átfutási ideje. Ezen szabály alkalmazásának feltétele, hogy az előzetes összesített tájékoztatóban közzétett adatok megfeleljenek a későbbiekben megjelentetett felhívásban megjelölt adatoknak. Az előzetes összesített tájékoztató közzétételére vonatkozó kérelmeknek 2003. március 31-ig kell megérkezniük a Közbeszerzési Értesítő szerkesztőbizottságához. (VG)


