Kisebbségi kormányzást fontolgatnak Varsóban
Adam Tanski lesz az új lengyel mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter, míg a környezetvédelmi tárcát Czeslaw Sleziak veszi át - jelentette be hétfőn Leszek Miller miniszterelnök. Tanski a független Szolidaritás szakszervezethez tartozott, Sleziak a kormányzó Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) tagja. A helycserére azért volt szükség, mert a Lengyel Parasztpárt (PSL) távozott a kormánykoalícióból, s így megüresedett a párt által betöltött két miniszteri tisztség.
Közben egyelőre a kisebbségi - töredékpártok külső támogatásával való - kormányzás esélyeit mérlegeli a demokratikus baloldal pártja (SLD), miután a miniszterelnök lényegében felmondta az amúgy is ingatag koalíciót (VG, 2003. március 3., 2. oldal). Az alsóház elnöke, Marek Borowski viszont arra figyelmeztette a pártokat, hogy előre hozott választások kiírása válhat szükségessé, ha az összes frakció a kormány működésének megbénítására törekszik. A döntő kérdés ebben a helyzetben az, hogy miként érinti a júniusban tartandó uniós népszavazást a politikai válság, illetve egyáltalán hivatalában tud-e maradni addig az SLD-gárda. A Guardian szemleírója rossz előjelnek tartja, hogy a fennmaradásához a kabinetnek olyan pártcsoport támogatását kell kérnie, mint az önvédelmet hirdető, Samoobrana nevű populista formáció, amely dühödt unióellenes kirohanásokkal tette magát ismertté. A brit lap - utalva arra, hogy a szomszédos Csehországban is egy az EU-val szemben fenntartásokat hangoztató politikust választottak meg államfőnek - "rázós" népszavazási fordulókat jósol. Egy esetleges kisebbségi lengyel kormány mozgásterét mindenekelőtt a már eddig is elszenvedett súlyos népszerűségvesztés korlátozná: a kabinet nem tudta beváltani a választási ígéreteit, a munkanélküliség 20 százalék felé közelít, a parasztok a lengyel mezőgazdaság tönkretételével vádolták a koalíciót, amelynek tevékenységére ráadásul egy botrány miatti parlamenti és bűnügyi vizsgálat is árnyat vetett. (VG)


