BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Recessziós jelek az USA-ban

Friss amerikai statisztikai adatok sora erősíti azokat az aggodalmakat, hogy a gazdaság ismét recesszióba tart. A magas olajárak és a gyenge dollár miatt dráguló import viszont erőteljes termelőiár-emelkedéshez vezetett, ami némi biztatást jelent, hogy nehezen kezelhető defláció egyelőre nem fenyeget.

A hét végén közzétett, negatív adatok sorát a Michigani Egyetem által számított, a fogyasztói bizakodást jelző index nyitotta, amely márciusban tíz éve nem tapasztalt és az elemzői várakozásoknál jóval alacsonyabb, 75 pontos szintre süllyedt a már önmagában is gyászosnak tartott februári 79,9 pontos értékről. A hónapok óta félve emlegetett defláció veszélye viszont a közeli hónapokban valószínűleg nem fenyeget, mert a termelői árak az év első két hónapjában 2,6 százalékkal emelkedtek. Ilyen ütemű drágulásra 1980 nyara óta nem volt példa. Februárban a termelői árak 1 százalékkal emelkedtek, az energia- és élelmiszerárak alakulásától megtisztított, úgynevezett magráta viszont 0,5 százalékos árcsökkenést jelez. A februári fogyasztói árindexet napokon belül közzéteszik, várakozások szerint az erőteljes energiadrágulás és az importárak megugrása itt is érezteti hatását.

Az ipari termelés - az elemzői várakozásokkal ellentétben - növekedett februárban, mégpedig 0,1 százalékkal. Az átlagos adat kapcsán azonban statisztikusok rámutatnak arra, hogy az emelkedés kizárólag a bányászati és energetikai szektor kiugró teljesítményére vezethető vissza. A földgáz és áram iránti kereslet a hét éve nem tapasztalt, februári hideg miatt nőtt a vártnál jobban. A feldolgozóipar teljesítménye februárban - december óta először - ismét csökkent, javarészt az autóeladások megtorpanása miatt. A járműpiacon egyébként folytatódott az árcsökkenés, amit elemzők azzal indokolnak, hogy az erős importverseny miatt a gyártóknak egyre kevesebb befolyásuk van az árak emelésére vagy szinten tartására. Az autóeladások mellett az amerikai fogyasztói keresletet hónapok óta a lakásépítési és jelzáloghitelek - 40 éve nem tapasztalt kedvező ráták melletti - refinanszírozása tartotta fenn. Ez a pénzügyi szegmens a Financial Times szerint képes lesz további fogyasztói keresletet generálni. A negatív adatok sorát szaporítja még, hogy februárban a kiskereskedelmi forgalom - nyolc éve nem tapasztalt - 1,6 százalékos ütemben csökkent. Ennek a mutatónak az értékelését nehezíti, hogy a kemény fagyok idején kevesebben mentek vásárolni. A gazdaság lanyhulását jelzi emellett, hogy gyenge volt februárban a készletképzés intenzitása, és továbbra is magas szinten áll a munkanélküli-segélyért folyamodók száma. Ez utóbbi nyilvánvalóan rontja a fogyasztási hajlandóságot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.