BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

röviden

Nem zárják be a kozloduji reaktorokat

A bolgár legfelsőbb bíróság hatályon kívül helyezte az ország 2007-es uniós csatlakozásának egyik előfeltételét jelentő kormánydöntést, amely elrendelte a kozloduji atomerőmű két blokkjának 2006-os bezárását. A bíróság megmásíthatatlan ítéletének indoklása szerint döntésével a kormány megsértett egy korábbi parlamenti határozatot. Az erőmű két másik reaktorát Szófia már tavaly bezárta. (VG)



Kudarc a WTO-ban

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) hivatalosan is bejelentette, hogy nem tartható a március 31-i határidő az agrárkereskedelem reformtervének kialakítására. A kudarc azt jelenti, hogy a szabadkereskedelmi tárgyalások ún. dohai fordulója egészének sikere veszélybe került. Stuart Harbinson, a mezőgazdasági egyeztetések irányítója "nagyon komolynak" nevezte a helyzetet, és a kormányokat burkoltan közbelépésre szólította fel a patthelyzet feloldására. (Reuters)



Elfogadták az idei török büdzsét

A török parlament elfogadta az országnak a Nemzetközi Valutaalap által is támogatott idei költségvetését, elhárítva az egyik legfőbb akadályt az újabb részlet folyósítása előtt az IMF 16 milliárd dolláros hitelprogramjának keretében. A büdzsé a kiadások jelentős mértékű lefaragását tartalmazza, s bevételnövelő intézkedésekkel egészül ki. A törvény ötszázalékos gazdasági növekedéssel és a jelenlegi 27-ről az év végére 20 százalékra lassuló inflációval számol. (Reuters)



Bizalmatlan amerikai fogyasztók

Közel tízéves mélypontra esett a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexe márciusban. A háztartások kiadásai sem januárban, sem februárban nem emelkedtek, ami az 1990-es évek eleji recesszió óta nem fordult elő. A kereskedelmi minisztérium adatai szerint azonban a jövedelmek jelentős mértékben nőttek az előző hónapban. A gazdasági növekedés szempontjából a legfőbb kérdés az, hogy a nagyobb vásárlóerő a fogyasztói kiadások magasabb szintjét eredményezi-e, vagy a háztartások inkább megtakarításaikat növelik. (Reuters)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.