A segélyprogram kiadásai várhatóan legalább 2,1 milliárd dollárt tesznek ki, beleértve azt az 1,2 milliárd dollárt, amit a legsürgősebb élelmiszerek beszerzésére kell költeni, ennyi pénzt kell öszszegyűjteni 4-6 héten belül, nyilatkozta a Reutersnek Trevor Rowe, az ENSZ világélelmezési programjának szóvivője. Mint fogalmazott, "immár 27 millió ember ellátására készülünk, ez lehet a legnagyobb humanitárius művelet a történelemben." A helyszínről érkező jelentések arról szólnak, hogy a közel-keleti ország lakosságának egyre nagyobb része szenved hiányt nemcsak élelmiszerekből, de egészséges ivóvízből és villa-mosáramból is, aminek következtében kolerajárvány is fenyeget. A háború előtt a szakértők úgy becsülték, hogy az iraki készletek csak rövid időre, szűkösen alig 6 hétre lehetnek elegendők.
A világszervezet illetékesei ma New Yorkban tanácskoznak a humanitárius program részleteiről, a jövő hétre pedig Svájcba hívtak össze egy nemzetközi konferenciát, mintegy 30 ország, köztük az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai, a főbb adományozó országok és az Irakkal szomszédos államok részvételével. A humanitárius akció keretében Oroszország kész kenyérgabonát szállítani Irakba - idézte az ITAR-TASZSZ hírügynökség Alekszej Gordejev mezőgazdasági miniszter szavait. Az Egyesült Államok április 1-jén indít útjára egy 50 ezer tonnás gabonaszállítmányt, ám az csak harminc nap múlva érheti el úti célját, ha addigra a harci cselekmények elcsitulnak.
Az 1991-es Öböl-háborút követően 1996-tól az ENSZ az olajért élelmiszert program keretében gondoskodott az irakiak 60 százalékának alapvető ellátásáról, ám a háború miatt önkéntesei az ország elhagyására és a program felfüggesztésére kényszerültek, az úton lévő szállítmányok pedig a szomszédos országokban rekedtek. Az iraki kormány mindeközben úgy döntött, hogy a felére csökkenti gabonavásárlását Ausztráliából, mivel a csendes-óceáni ország részt vesz a hadműveletekben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.