A büdzsévita dacára lesz bővítés
A háromoldalú egyeztetés sem hozott áttörést abban az intézmények közötti vitában, amely a csatlakozási szerződés április 16-ra tervezett aláírásának csúszásával fenyegetett. Az Európai Parlament és a kormányokból álló tanács között komoly súrlódást okozott, hogy utóbbi a csatlakozási szerződés egyik mellékletében az EP költségvetési jogosítványainak figyelmen kívül hagyásával előre maximálta az új tagoknak a bővítés után, 2004 és 2006 között járó összegeket. A képviselő-testület több héten át tartó kitartó próbálkozás után sem tudta elérni a tagállamoknál, hogy a kifogásolt részt töröljék a szerződés szövegéből, vagy a bővítési keretszámokat az éves költségvetési eljárás során módosíthatóvá nyilvánítsák.
Bár a végsőnek szánt hétfői athéni egyeztetés nem hozott áttörést, az erővonalak nagyban letisztultak. Az EP korábbi követeléseitől elállva már beérné egy a költségvetési jogosítványait megerősítő politikai nyilatkozattal, továbbá azzal, hogy a tanács három évre 600 millió euróval bővebb pénzügyi keretet bocsátana rendelkezésére, amelyet a 25 EU-tagállamra használhatnának fel. A tizenötök ezzel szemben maximum 300 millió euróig hajlandók elmenni, azt is a tíz új tagállamnak címezve. A téma ma visszakerül a tagállamok nagykövetei elé, akik optimális esetben rábólintanak a parlament igényére.
További változást jelent az eddigiekhez képest, hogy az Európai Parlament már nem teszi függővé a vita megoldásától a csatlakozási szerződés "ratifikálását", amelyre így az eredetileg tervezett időpontban, jövő szerdán sor kerülhet Strasbourgban. A képviselő-testület egyetértése elengedhetetlen feltétele a szerződés aláírásának, amely április 16-án lesz Athénban.
Az Európai Parlament ezzel a maga részéről még nem tekinti elintézettnek a dolgot, hiszen a vita folytatódik, és ha nem hoz belátható időn belül eredményt, a testület kész az 1999-ben aláírt intézményközi megállapodás felmondására. "Háborút indítunk a tanács ellen" - közölte Terence Wynn, az EP költségvetési bizottságának elnöke, aki - tiltakozásul a EP-t ért méltánytalan bánásmódért - nemmel készül szavazni szerdán a csatlakozási szerződésre. Az intézményközi megállapodás megkímélte a tagállamokat attól, hogy minden egyes költségvetési tételen szőrszálhasogató vitát folytasson az Európai Parlamenttel, amelynek a büdzsé kiadási oldalán bizonyos előjogai vannak. A parlamenti hadüzenet a gyakorlatban azt jelenti majd, hogy sokkal körülményesebb és időigényesebb lesz a többéves pénzügyi keret éves költségvetési kiadásokra való lebontása.


