BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A forrásszerzésre koncentrálnak

A város fejlesztése, a beruházások megvalósítása terén jelentős változás az elmúlt időszakhoz képest, hogy Szarvason a fejlesztési források biztosítása lett az elsődleges feladat. Ez tette lehetővé azt a nagymértékű fejlesztést a város kül- és belterületén, amely napjainkra már kézzelfogható. Természetesen vannak olyan beruházásaik is, amelyek az előkészítés fázisánál tartanak, a kivitelezési munkák az év hátralévő részében fognak megvalósulni, illetve beindulni.

A szükséges források biztosítása érdekében az utóbbi négy évben 101 pályázatot készített és nyújtott be a város. A pályázatok keretén belül az önkormányzat 3,142 millió forint plusz 432 ezer euró támogatáshoz jutott.

Beruházásaik előkészítése során - ahol lehet - alkalmazzák a forráskoordinációt. Így egy-egy projekthez több csatornából sikerült támogatást nyerni, s így vannak, illetve voltak olyan fejlesztések, ahol forrásoldalról a pályázati pénzek a beruházási költség 90-100 százalékát fedezték. A nagyberuházások mellett az önkormányzat fontos szerepet tulajdonít a lakható és élhető várost szolgáló kisebb fejlesztéseknek.

A magyar államalapítás 1100 éves évfordulójára a megyei önkormányzattal közösen itt létesült a Millenniumi emlékmű 26,570 millió forint beruházási költséggel, melyhez a városban működő gazdasági társaságok és magánszemélyek anyagilag is hozzájárultak. A Mihály Gábor szobrászművész által készített kompozícióhoz a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 10 millió forinttal járult hozzá.

Nagy gondot fordít a város a központi rész, azon belül is a Fő és a Kossuth tér rendezésére. A műszaki és kertészeti jellegű munkák végzése során elsőrendű szempont volt a terek esztétikai megjelenésén kívül, hogy megfelelő funkciókkal rendelkezzenek, szívesen menjenek oda a városban élő emberek és a turisták is. Gondos szakmai előkészítés után a Fő téren helyezték el a Ceres-szobrot, mely az 1800-as évek végén a város első artézi kőútját őrizte. A 6,157 millió forint beruházási költséghez 2 millió forint támogatást biztosított a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.