Elcsépelt közhelynek hangzik, de attól még igaz: Kínában ott tolong a világ, az ország kegyeit keresik a világ vezető multinacionális cégei éppen úgy, mint a még magyar viszonylatban sem túlságosan nagy vállalatok. Ebből következően a verseny óriási, ebben helytállni nem kis teljesítmény. Ezt ez idáig - mint a magyar export nagysága is mutatja - viszonylag keveseknek sikerült elérnie. Akik pedig megvetették a lábukat, hasonlóan vélekednek a piac megdolgozásáról, megtartásának módjairól. S egybecsengőek az általuk adott tanácsok is, legyen szó akár gyógyszer-, akár gépjárműipari profilú cégről, vagy akár a tanácsadói-közvetítői területen magának helyet kérő vállalkozásról.
Nem könnyű piac a kínai, kiváltképpen nem az a magyarok számára - véli a Rába Futómű Kft. tavaly nyitott pekingi irodájának vezetője. Csen Hszin szerint ennek sok oka van, s ezek sorában csak egy a távolság. Más a gondolkodásmód, mások a szokások, s mindez az üzleti életben is markánsan megjelenik. Hasonlóan fogalmaz a Richter Gedeon Rt. több mint hat éve működő pekingi képviseletének vezetője, Gizur András is, aki emellett arra is rámutat, hogy Kína a mai napig - legalábbis politikai értelemben - kommunista ország, s már csak ezért is más feltételekkel kell a piacon dolgozni. Emellett a Kínába betörni tervező vállalatoknak egy sor olyan dologra kell felkészülniük, amelyekkel egy konszolidált piacgazdaságban nem találkoznak. Ilyen a szabályozók folyamatos és állandó változása, s ennek megfelelően új és újabb kiskapuk nyílása; a törvények, szabályok európai normáktól való jelentős eltérése; a gyenge fizetési hajlandóság; annak komoly, reális és szinte kivédhetetlen veszélye, hogy az adott terméket igen hamar lekoppintják, esetenként a márkanevet le is védik - mondja.
Fel kell arra is készülni, hogy Magyarországon nem reális a kialakult Kína-kép: a kínai gazdaság ugrásszerűen fejlődik, az ipar egyre jobb minőségű termékeket produkál olcsón s igen versenyképesen, hiszen a munkabér csak töredéke az európainak, benne a magyarnak. Az üzleti élet (is) egyes nagyvárosokban és a tengerparti sávban sok tekintetben fejlettebb, mint az átlagos európai; erre példa a számítógép-használat elterjedtsége - számol be tapasztalatairól Gizur András. Ezeket a - korántsem a teljesség igényével felsorolt - problémákat csakis helyi jelenléttel lehet leküzdeni - hangsúlyozza a Richter képviselője, akinek véleményét az is alátámasztja, hogy cége évente immár több millió dollár értékű késztermékexportot képes bonyolítani Kínába, miközben az onnan származó alapanyagimportja ettől jócskán elmarad.
Hasonlóan látja a helyzetet a sanghaji irodáját négy éve működtető TradeLand Kft. képviselet-vezetője. Vizi Balázs tapasztalatai szerint sokszor nem az áron dől el vagy bukik meg egy üzlet, hanem az állandó jelenléttől függően. Erre ugyanis sokat adnak a kínaiak, akik számára ez fontos szempont. Mint indokol: sok a rossz tapasztalat, rengeteg a kikerülendő kis csapda, a helyi üzletemberek igen fineszesek, s nemegyszer előfordult - multinacionális cégekkel is -, hogy az üzleti tárgyalások, vagy akár csak egy kiállítás pavilonjánál begyűjtött katalógus, vagy termékminta alapján a márkanevet (olcsón) bejegyeztették Kínában, illetve lekoppintották a terméket, amelynek gyártásába fogtak. Habár a fentieket kivédeni százszázalékosan nem lehet, óvintézkedéseket kell és lehet is tenni - véli Vizi, akinek cége részint külkereskedelemmel, részint piacrajutási, marketing-tanácsadással, továbbá konzultációs szolgáltatásokkal foglalkozik.
Mind ő, mind Gizur szerint tehát feltétlenül tartós jelenlétre van szüksége annak a cégnek, amely komoly üzleti kapcsolatok kiépítését és fenntartását tervezi Kínában. Emellett nem szabad spórolni helyi ügyvédek, jogászok szolgáltatásainak, továbbá százszázalékosan megbízható helyi alkalmazott munkájának igénybevételén. Ugyan a kínai nyelv ismerete az üzleti életben nem feltétlenül szükséges, ám egy sor ügyet csak a helyiek tudnak gyorsan elintézni. Ám még ha a legkörültekintőbben is jár el egy vállalat, akkor is óriási kockázatra kell felkészülnie a kínai piacon - vélik egybehangzóan az általunk megkérdezett üzletemberek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.