Az USA elkerülheti a sokkhatást?
Az amerikai országos beszerzői menedzserintézet feldolgozóipari mutatója márciusban 46,2 pont volt - derült ki kedden -, szemben a februári 50,5 és a januári 53,9 ponttal. Az elemzőket nem lepte meg a márciusi mutató, ami négyhavi erősödésnek vetett véget, hiszen az amerikai gazdaság gyenge lábakon állt a háború kezdetekor. Mégis úgy vélik, a megindult fellendülésben lehet annyi erő, hogy sikerüljön kivédeni a sokkhatást, és az év második felében valamelyest élénküljön a növekedés. Ennek a véleményének adott hangot az amerikai jegybank richmondi részlegének vezetője, Alfred Broaddus, aki szerint a Fednek erőteljesen fel kell lépnie egy esetleges deflációs spirál kialakulásának elkerüléséért.
Alan Greenspan elnök vezényletével a Fed évtizedek óta nem tapasztalt alacsony - 1,25 százalékos - szintre szállította le az irányadó kamatot, ami azt jelenti, hogy az adott pénzpiaci szinten enyhén negatív reálkamatok érvényesülnek. Broaddus szerint a jegybank még akkor is tudna pénzt pumpálni a gazdaságba, ha az irányadó kamat nulla felé tendálna és az üzleti világnak ilyen áron sem kellenének a hitelek. Ilyen határozott és megelőző műveletekre azért van szükség, hogy elhárítható legyen a fogyasztói árak pusztító hatású, lefelé menő spirálja - mondta a richmondi regionális Fed vezetője.
A háborúnak a növekedésre gyakorolt hatásáról egyelőre nem nyilatkozik a Fed, mert ehhez a fegyveres összecsapások kezdete óta még nem érkezett be megfelelő mennyiségű adat. Broaddus az év vége felé a növekedés szerény gyorsulására számít, amit csak akkor látna veszélyben, ha a háború elhúzódna és megvívása sokkal nehezebbé válna, illetve ha az olajárak tartósan magas szinten maradnának. A szakember nem aggódik a dollár gyengülése és a tartalékvaluta funkciójának esetleges veszélyeztetése, s az újra növekvő költségvetési hiány miatt.
Az amerikai gazdaság aktuális helyzetét értékelve a bostoni Fed-részleg vezetője aggályosnak tartotta az utóbbi hetekben közzétett kedvezőtlen adatok sorozatát. Kathy Minehan úgy látja, hogy a foglalkoztatás, a fogyasztói bizakodás és a kiskereskedelmi forgalom romló mutatói az amúgy is vérszegény növekedés gyengülésére utalnak. (VG)


