BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egészségügyre 78,4 millió euró

Az Európai Unió egységes belső piacán az alapvető szabadságjogok megvalósulása - a személyek, az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása - közvetve vagy közvetlenül jelentős hatást gyakorol az egészségügyi szolgáltatásokra és az egészségügyi ellátásra. A közösségi szabályozás átvétele és alkalmazása mellett kiemelt jelentősége van a felzárkóztató támogatásnak. A csatlakozási tárgyaláson létrejött megállapodás 2006 végéig biztosítja a csatlakozó államoknak a támogatásokat a jelen közösségi költségvetési periódus keretében. Magyarország a közösségi szabályzás szerint 2004 és 2006 között a tíz csatlakozó ország teljes strukturális támogatási keretének 12,2 százalékára számíthat, míg a kohéziós alapnál ugyanez az arány 11,6-14,6 százalék. Az összes támogatás 780 milliárd forintot tesz ki. Az EU 2007-től induló költségvetésének kialakításában viszont már Magyarország is teljes jogú tagként vehet részt.

A strukturális és kohéziós alapok támogatásai érzékelhetően hozzájárulnak a gazdasági fejlődéshez. A támogatás vissza nem térítendő forrás, amely teljes egészében hazai fejlesztésre fordítható. Az EU-szabályok tiltják, hogy az uniós pénzeket a hazai költségvetés forrásainak helyettesítésére használják fel. Az uniós támogatásokhoz ráadásul megközelítően azonos nagyságrendű hazai forrás is kapcsolódik majd, így az EU-s támogatások körülbelül 1600 milliárd forint értékű fejlesztés megvalósításában játszanak szerepet. Ez a csatlakozás utáni években a gazdasági növekedést számottevően felgyorsíthatja.

Az EU-támogatásokat a jelenleg kidolgozás alatt lévő, a 2004-2006 közötti időszakra szóló nemzeti fejlesztési terv (nft) keretében használjuk majd fel. A kormányzati fejlesztéseknél pályázati úton az önkormányzatok, a vállalkozások és a civil szervezetek is támogatásokhoz juthatnak.

A strukturális támogatások felhasználását az EU részletes és szigorú szabályozásban írja elő, és annak betartását ellenőrzi. Létre kell hozni a támogatásokat kezelő kormányzati intézményeket, ki kell alakítani a megfelelő pénzügyi ellenőrzési rendszert. El kell végezni az operatív programok előzetes értékelését, a megvalósítást irányító és a végrehajtásban közreműködő szervezeteket akkreditáltatni kell. Az egészségügyi fejlesztések az EU strukturális alapjai közül alapvetően az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatására számíthatnak. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap a lényeges regionális egyenlőtlenségek mérsékléséhez, a régiók fejlődését és átalakulását szolgáló egészségügyi infrastrukturális beruházásokhoz nyújt finanszírozást a felzárkóztatandó térségekben. Ezeket a forrásokat hétéves fejlesztési tervekkel alátámasztva lehet igényelni, melyre a korábban csatlakozó államok esetén számos példa van.

Portugáliában 1995-ben Lisz-szabon-Porto térségében ápolási és gyermekápolási felszerelések beszerzését támogatták. Az 1994-1999-ig tartó, portugál egészségügyi és szociális integráció című program keretében kórházak és rendelőintézetek rekonstrukcióját végezték el és felszerelték azokat, valamint 41 600 főnyi egészségügyi személyzet számára képzést szerveztek. A hatéves programot 371 millió ECU-vel támogatta az Európai Regionális Fejlesztési Alap. Görögországban 1994-ben az egészségügyi ellátás és népjólét programon belül a regionális programoknak alárendelve modern kórházi felszerelések telepítettek, rendelőket fejlesztettek, a nemzeti sürgősségi szolgálatot és az egészségügyi informatikai rendszert korszerűsítették. A fejlesztési program 135 084 ECU-s támogatással valósult meg. Görög-, Ír-, Spanyolország és Portugália régiói az egészségügyi szektor fejlesztésére irányuló együttműködésben vettek részt multiregionális kísérleti projektben. Írországban kórházat építettek a regionális program keretében.

A 2004-2006 közötti időszakra szóló magyar nft térségi diagnosztikai centrumok korszerű felszerelését, azaz a járóbeteg-ellátás eszközfejlesztését célozza egyes régiókban, valamint ugyanitt az egészségügyi szolgáltatók kommunikációs kapcsolatainak fejlesztését irányozza elő. Az nft-ben 2004-2006 közötti tervezési időszakban az egészségügyi fejlesztésekre 75 százalékos támogatási arányt képviselve összesen 78,4 millió euró (1999-es áron számolva 24,1739 milliárd forint) támogatás várható.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.