BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elfogadott területrendezési terv

Egymilliárd forintos támogatási alap létrehozását kezdeményezi a települések területrendezési terveinek kidolgozásához Nagy Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal területfejlesztésért felelős politikai államtitkára Lamperth Mónika belügyminiszterrel közösen. Az Országgyűlés hétfőn fogadta el az országos területrendezési tervet (otrt), amelynek alapján legkésőbb a jövő év végéig minden hazai településnek érvényes saját területrendezési tervvel kell rendelkeznie, különben nem pályázhat európai uniós forrásokra.

Az otrt megalkotása döntő lépés a hazai területfejlesztésben, hiszen azokról a területfelhasználási elemekről és létesítményekről szól, amelyekről települési vagy megyei szinten nem lehet szabályokat alkotni, csak a tágabb összefüggések ismeretében, az ország egészére vonatkozóan. A terv elfogadásával eldőltek a legfontosabb köz- és vasúthálózat elemeinek alapvető kérdései, s hosszú távra tervezhetővé és kiszámíthatóvá válnak az ország, valamint az egyes megyék és régiók térszerkezetét meghatározó területfelhasználási szabályok.

Azzal, hogy az Országgyűlés elfogadta a törvényjavaslatot, nem az abban szereplő létesítmények rövid távú megvalósításáról döntött, hanem arról, hogy az adott létesítményre vagy korlátozásra az ország kiegyensúlyozott fejlődése érdekében az adott helyen szükség van. A terv a gazdasági törekvések és a természeti értékek megóvásának figyelembevételével készült.

Kezdettől heves vitát váltottak ki az érintett önkormányzatokban és a természetvédőkben az M0-ás autópálya északnyugati szektorának megépítésére vonatkozó javaslatok. Az otrt tartalmazza ezt az útszakaszt, ami azt jelenti, hogy az Országgyűlés amellett foglalt állást: az északnyugati szektor megépítésére előbb-utóbb szükség van. Helyét ki kell jelölni, és figyelembe kell venni mind Pest megye, mind a nyomvonalba eső települések rendezési terveinek elkészítésekor.

Hasonlóképpen sokat vitatott kérdés volt az M3-mas autópálya határmenti kivezető szakaszának meghatározása. A törvény most a záhonyi és a barabási szakaszt is tartalmazza. Ez a megoldás lehetőséget ad a kormány számára, hogy a nemzetközi tárgyalások eredményének függvényében a későbbiekben döntsön a végső változatról. Nincs kizárva, hogy idővel megvalósítsák mindkét szakaszt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.