Ellenállnak a német érdekvédők
Nem volt haladás a német szakszervezetek és a kormány kedd esti tanácskozásán, amelyen a reformok sorsáról folytattak eszmecserét. Schröder kancellár terveiben az érdekvédők továbbra is a szociális vívmányok felszámolásának szándékát látják, és kijelentették, hogy ezek védelmére készek megmozdulásokat szervezni.
A megbeszéléseken sorra vették a német kormányfő múlt hónapban előterjesztett reformprogramjának főbb pontjait, amelyek között szerepelt a munkanélküli-segély folyósításának lerövidítése, az elbocsátások megkönnyítése, a szakszervezeti befolyásnak a bérek megállapításában való visszaszorítása és a betegbiztosítás által fedezett szolgáltatások körének szűkítése. Mint a Reuters emlékeztet, Gerhard Schröder 2004. január 1-jétől szeretné érvénybe léptetni az új rendelkezéseket, és - a súlyos gazdasági helyzetre hivatkozva - óva intette ellenfeleit a kezdeményezés megtorpedózásától. A kormányfő egyébként a kedden félbeszakadt egyeztetések folytatását sürgette.
A program elfogadását nemcsak a szakszervezetek, hanem a kialakult parlamenti viszonyok is bizonytalanná teszik. A szociáldemokrata frakció balszárnyán legalább húsz képviselő tiltakozott a változtatások ellen, ami a szavazás során akár végzetes is lehet, mert a kormánynak csak kilencfős többsége van az alsóházban.
A konzervatív ellenzék azért utasítja el a kancellár terveit, mert azok - a véleménye szerint - nem mennek elég messzire a szakszervezetek túlburjánzó hatalmának viszszaszorításában. A vitában és egy esetleges bizalmi szavazásban Schröder lényegében szinte csak arra a nimbuszra számíthat, amelyre az iraki háborúnak a közvélemény által támogatott elutasításával tett szert.


