Erős ipar és kereskedelem Gyálon
Az elmúlt években megélénkült a gazdasági élet a húszezres lélekszámú Gyálon, amely 1997 óta városi rangot visel. A rendszerváltás után átalakult az agrárstruktúra, megkezdődött a nagyobb ipari és kereskedelmi vállalatok ide települése, és a magánvállalkozók is gyarapodtak. Míg 1996-ban 1175, 2000-ben már 1519 vállalkozás működött. Számuk ma már meghaladja az 1800-at. Egy részük betéti és korlátolt felelősségű társaság, többségük egyéni kisvállalkozás. Jelenleg mintegy 1400 kis- és középvállalkozó tevékenykedik az ipar, a szolgáltatás és a kereskedelem területén. Emellett több nagy külföldi érdekeltségű cég is működik itt, amelyek több milliárd forintos beruházásokat végeztek az elmúlt tíz évben.
A politikai és gazdasági szerkezet megváltozása a kereskedelem területén is látványos fejlődést eredményezett. Az 1990. évet követő egy esztendő alatt a kiskereskedelmi boltok száma több mint hétszeresére, 134-re nőtt, 1995-ig 212-re, 2000-ig 250-re emelkedett. A kereskedelmi hálózat mára olyan szintre fejlődött, amely minden igény kielégítésére képes. Ma már a környező településekre is vonzást gyakorol, hiszen esetenként Alsónémedi, Felsőpa-
kony, sőt néha a Gyállal határos fővárosi kerületek lakói is itt vásárolnak be. Az üzletek kulturáltak, megjelenésük városi színvonalú.
Gyál kereskedelmi központjának kialakítása a régi piactér átépítésével vette kezdetét. A tervek szerint a piactéri üzletközpont mintegy kétezer négyzetméter beépített területen a kereskedelem és a szolgáltatások lehető legszélesebb skáláját kínálja majd. Eddig egy ezer négyzetméteres rész készült el, és a hangulatos bevásárlóutca máris kedvelt célpontja a város és a környék lakóinak.
Pihenésre, felüdülésre a várost övező erdők, a horgásztó és a szállást is biztosító panziók nyújtanak lehetőséget. Említést érdemel a Tükör étterem, a Lakodalmas Ház és az 1994-től szállóvendégeket is fogadó Csini panzió, továbbá a szállás, étkezés, fürdés, lovaglás és kempingezés feltételeit festői környezetben biztosító Galopp Major az M5-ös csomópont Némediszőlő felőli oldalán.
A Budapesttől 30 kilométerre fekvő települést ma is dinamikus fejlődés jellemzi. Gyál közlekedésében és a gazdasági életben is fontos változásokat hoz az M0-s autóút az idén ősszel kezdődő építése, ami várhatóan tovább növeli a befektetők érdeklődését. Jelenleg is több nagy, betelepülni szándékozó magyar és külföldi céggel tárgyal az önkormányzat, amelyek közül kettő idegenforgalmi beruházást tervez a városban. Az ipari, szolgáltató vállalkozói tevékenység kiterjesztéséhez a város centrális helye, az itteni munkaerő nagy száma, a telephelyek kialakítására alkalmas terület nagysága, fekvése és a teljes infrastruktúra egyaránt kiváló lehetőséget teremt.
Mivel Gyálon elfogytak az üres építési telkek, és még mindig igen nagy a kereslet, a város vezetése 300-400 parcellát alakít ki a következő években. Keleti irányban Gyálliget néven egy korszerű kertvárosi lakónegyed kialakítását, valamint a munkahelyi és rekreációs lehetőségek párhuzamos kihasználását tervezik.


