BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Euróhatárok 2007-2009 között

A jegybank elnöke szerint az infláció csökkenésének üteme összhangban van a gazdaság jelenlegi állapotával, ezért nincs szándék arra, hogy a forint további erősödése szolgálja az infláció gyorsabb mérséklődését. Járai Zsigmond ezt az euró bevezetéséről kedden a Pénzügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatón jelentette ki. László Csaba pénzügyminiszter és Járai Zsigmond jegybankelnök is a magyar gazdaság elsőrendű érdekének nevezte az euró mihamarabbi bevezetését. A közös valuta bevezetésének legkorábbi lehetséges időpontjaként 2007-et jelölték meg.

A pénzügyminiszter és a jegybankelnök egymástól kissé eltérően értékelte a maastrichti kritériumok teljesítésével jelentkező növekedési áldozat lehetőségét. Járai Zsigmond szerint az alacsony infláció és az államháztartási deficit leszorításának teljesítése néhány évig néhány tizedszázalékos növekedési áldozattal járhat, ám hozzátette, hogy hoszszú távon az euró bevezetése mintegy évi egy százalékponttal gyorsítja a növekedést. Ezzel szemben László Csaba arra hívta fel a figyelmet, hogy az államháztartás hiányának leszorítása és az infláció mérséklése Magyarország uniós, illetve eurózónához történő csatlakozásától független, ezt mindenképpen meg kellene tenni.

A jegybank elemzése szerint bár az euró bevezetésétől rövid távon nem várható jelentős növekedési többlet, hosszú távon a GDP-növekedés mértéke 0,6-0,9 százalékponttal lehet magasabb a bevezetés nélküli állapothoz képest. László Csaba szerint az árfolyamkockázat eltűnése jelentős stimuláló hatással lesz a gazdaságra. Ezzel párhuzamosan a tranzakciós költségek is csökkennek, mely szintén kedvezően hat a befektetési környezetre, a vállalati szféra működési hatékonyságára. László Csaba hangsúlyozta, hogy a közös pénznemnek a fentieken túl van egy nagyon fontos integráló szerepe is. Az Egyesült Államok példája ebből a szempontból irányadó lehet. A közös pénzzel megszűnik az önálló monetáris politika. Ez egy egyszeri és visszafordíthatatlan folyamat, ezért a belépés feltételeit nagyon gondosan kell kialakítani. László Csaba szerint igen kicsi a valószínűsége, hogy az eurót esetleg 2009 után vezessék be. A bevezetésnél az egyik legfontosabb szempont a gazdaság versenyképessége.

Járai Zsigmond szerint a gazdaság felkészítése (infláció leszorítása, államháztartási hiány csökkentése) rövid távú áldozatokkal is jár. Az, hogy az áldozatok milyen mértékűek lesznek, függ a világgazdasági környezettől, a fiskális és monetáris politika együttműködésétől a kritériumok teljesítése érdekében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.