BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fejlődő infrastruktúra Nagykátán

A rendszerváltás előtti alvóvárosból a régió központjává nőtte ki magát az elmúlt esztendőkben Nagykáta. A település létesítményei, gazdasági és kulturális infrastruktúrája a környéken lakók igényeit is kielégíti. A városban ipari parkot is kialakítottak, amelyben tízhektáros terület várja a zöldmezős beruházásra készülő vállalatokat.

A Pest megye délkeleti részén, a fővárostól 60 kilométerre fekvő Nagykáta az elmúlt évben az élő környezet legjobb fejlesztésének gyakorlatáért, a legjobb gazdaságfejlesztési programért és ennek megvalósításáért az országban elsőként elnyerte a dubai nemzetközi díjat. Azért is nagy eredmény ez, mert a város jóval hátrányosabb helyzetből indult, mint néhány hasonló nagyságú környező település. A rendszerváltás előtt Nagykátát a budapesti munkaerő-szükséglet utánpótlására szánták, és alvóvárosként kezelték. Helyben alig létesítettek munkalehetőséget, így a naponta ingázók száma többezres volt.

A városi rangot 1989-ben kapta vissza Nagykáta. Jelenleg 13 ezer lakója van, ám az itteni kereskedelmi hálózat, hivatalok, középiskolák, egészségügyi létesítmények a térségben élő mintegy 50-60 ezer embert is kiszolgálják. Több bank és biztosító, bíróság, földhivatal, rendőrkapitányság, szakorvosi rendelő működik itt.

Nagykáta infrastruktúrája az elmúlt néhány évben sokat fejlődött. A már régen kiépült víz-, villany- és részben létrehozott szennyvízhálózat után megvalósult a vezetékes gázellátás, valamint a korszerű digitális telefonhálózat is. Az infrastruktúra területén csatornázottságban és a szennyvízrendezésben marad el a város a hasonló méretű magyarországi településektől. Noha igen kiemelkedő Nagykátán a telefonellátottság, további gyors fejlődést csak akkor képes a város elérni, ha ezt a problémát sikerül mielőbb megoldani. A burkolt utak aránya 60 százalékos.

A településen jelenleg 796 vállalkozás működik, ebből 671 egyéni vállalkozó. Az elmúlt években sokat fejlődött Nagykáta a kereskedelem és a szolgáltatás területén is. Tavaly készült el a 10 ezer négyzetméteres, korszerű, EU-s normáknak is megfelelő piac, amely több száz kereskedőnek biztosít helyet, és nemcsak Nagykáta lakosságát, hanem a környező településeket is kiszolgálja. Kialakítottak egy ipari parkot, ahol még 10 hektár zöldmezős beruházásra alkalmas terület várja a befektetőket, továbbá hasznosították a felszámolt telefongyár volt ipartelepét. Az idegenforgalom területén is jelentős fejlesztést végzett a város. Mintegy 250 millió forintos beruházással öt évvel ezelőtt elkészült a gyógy- és strandfürdő, amelynek igen nagy a vonzereje. Ezzel azonban a fejlődés nem áll meg, hiszen a strand mellett található egy 30 hektáros terület, ahová befektetőket várnak szálloda, illetve egy sportcentrum kialakításához. Az idegenforgalmi fejlesztésekhez jó adottságai vannak a városnak a lovas- és vadászturizmus területén is.

Két középiskola biztosítja a továbbtanulási lehetőséget a helyi és környékbeli fiataloknak. A művelődést és a szórakozást szolgálja a zeneiskola, a művelődési központ, valamint a könyvtár. A művelődési házban állandó és időszaki kiállítások rendezésére alkalmas kiállítóterem is található.

Nagykáta legértékesebb építészeti emléke a XVIII. században épült Keglevich-kápolna, valamint a XVI. századból származó és az 1900-as évek elején kibővített Szent György-templom. A közelmúltban végzett felújítás során visszakapta századfordulós képét a jellegzetes és hangulatos épületegyüttes, a bazársor.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.