Élénk forgalom jellemzi Gyál lakáspiacát. A használt házakat, lakásokat éppúgy keresik, mint az újakat, és az ingatlanok viszonylag gyorsan, 2-3 hónapon belül elkelnek - közölte érdeklődésünkre Pusztai Csaba alpolgármester.
Ami az árakat illeti, a szerkezetkész állapotban lévő házak általában 100 ezer forintos négyzetméteráron cserélnek gazdát. Ez azt jelenti, hogy egy 150 négyzetméteres szerkezetkész ház mintegy 15-16 millióba kerül, és mire teljesen elkészül, körülbelül még egyszer ennyit rá kell költeni. Keresettek a 60-70-es években épült, 80 négyzetméteres családi házak is, amelyek 10-14 millió forintba kerülnek.
Máig érezhető a fővárosból való kivándorlás, amely a 80-as évek második felében kezdődött. Míg kezdetben főleg az alsó középosztályhoz, az utóbbi években elsősorban a középosztályhoz tartozó fiatal házaspárok döntöttek úgy, hogy Gyálon telepednek le és építkeznek. Ennek megfelelően az utóbbi időben dinamikusan fejlődött a helyi lakáspiac, hiszen míg 1990-ben alig több mint 6 ezer lakás, illetve ház volt a városban, ez a szám mára 7400-ra nőtt. Tavalyelőtt 100, 2002-ben 146 új lakás épült. Mivel Gyálon is - éppúgy, mint a környező településeken - hiány van az építési telkekből, jellemző, hogy a régi, rossz állapotban lévő házakat lebontják, s helyükre újakat építenek. Az építési telkekért általában tízezer forintot kérnek négyzetméterenként. Az utóbbi két-három évben megfigyelhető, hogy az építkezők a most divatos, amerikai stílusú, egyszintes, nagy alapterületű (150-200 négyzetméteres) házakat kedvelik. Házanként legalább két garázst is építenek.
A telekhiány megszüntetésére a város vezetése kijelölt egy új lakóövezetet, ahol a teljes infrastruktúra megteremtése után a következő két-három évben 300-400 telket alakítanak ki. Az önkormányzat bérlakások építését is tervezi. A beruházáshoz tavaly 100 millió forint állami támogatást nyert el a város. Elképzelhető, hogy még az idén elkezdik annak a 60-70 bérlakásnak az építését, amelyek helyét már kijelölték.
Ami a gyáli ipari ingatlanok piacát illeti, jelenleg hektáronként 20 millió forint alatt, vagyis négyzetméterenként kétezer forintnál olcsóbban nem lehet eladó területet kapni. Jellemzően 3000-3500 forintos négyzetméteráron cserélnek gazdát az ipari ingatlanok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.