BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gazdasági károk Ázsiában

Súlyos csapást jelenthet az ázsiai gazdaságok növekedésére az eddig világszerte 75 halálos áldozatot követelő járványos atípusos tüdőgyulladás (SARS). Egyes elemzők szerint Kína GDP-bővülése a kormány által megcélzott 7-hez képest a legrosszabb esetben akár 2,4 százalékra is lelassulhat. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) útjuk elhalasztására szólította fel a Hongkongba és Dél-Kínába készülőket.

Kínának sürgősen cselekednie kell a befektetői bizalom helyreállítására, amit ha elmulaszt, akkor a SARS hosszú távú károkat okozhat gazdaságának - figyelmeztet a Morgan Stanley. A globális pénzügyi szolgáltató szerint a turizmus és a kiskereskedelem visszaesése több százalékponttal is visszavetheti a tavaly 8 százalékkal bővült kínai gazdaság idei növekedését. A Morgan Stanley elemzői kifogásolják a kínai hatóságok titkolózását a járvány méreteit illetően, és úgy vélik, hogy emiatt nehéz pontos előrejelzéseket tenni a várható gazdasági hatásokat illetően. A turizmusból származó bevételek 15 százalékos csökkenése 6,5 százalékra lassítaná a növekedés ütemét, de ennél sokkal rosszabb forgatókönyv is elképzelhető.

Sok függ a külföldi beruházásoktól és a kereskedelemtől. Eddig már számos rendezvényt töröltek Kínában éppúgy, mint a környező országokban: a Rolling Stones és Santana koncerteket mondott le; a Világgazdasági Fórum elhalasztotta Peking egyik legnagyobb idei üzleti eseményét, a kínai üzleti találkozót, és később rendezik meg az erre a hétre tervezett ázsiai bankárcsúcsot is Hongkongban. Szingapúr egyik legnagyobb konferencia-központja arról számolt be, hogy az áprilisi rendezvények 12 százalékát törölték vagy halasztották későbbre - írja a Reuters.

A BNP Paribas Peregrine közgazdászai úgy számolnak, hogy ha a járvány csak a beutazó turizmust veti vissza 10 százalékkal, akkor Kína gazdasági növekedése 0,2 százalékkal lassulna. A legrosszabb esetben azonban - a kül- és belföldi turizmus, valamint a vendéglátóipar jövedelmeinek 50 százalékos csökkenését feltételezve - a GDP az idén mindössze 2,4 százalékkal bővülne. A BNP 4-ről 2,5 százalékra szállította le Szingapúr 2003-as növekedésére tett becslését, Hongkong esetében pedig azt fontolgatja, hogy 2,5 százalékos előrejelzését 1-1,5 százalékra módosítja. A Goldman Sachs Hongkong, Szingapúr, Tajvan és Thaiföld növekedési kilátásait is lerontotta.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.