BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyorsuló szlovák infláció

Húszhavi csúcsot döntött a márciusi infláció Szlovákiában. Mivel azonban az éves szinten nyolcszázalékos drágulást az elemzők elsősorban a központilag szabályozott árak megemelésének tulajdonítják, miközben a keresleti oldalról nem látnak erős nyomást, nem zárják ki a kamatlábak további mérséklését. A jegybank tavaly ősszel szállította le az irányadó rátát 6,5 százalékra, és azóta több mint félmilliárd eurót költött a korona erősödését megakadályozó intervencióra. Közgazdászok úgy vélik, hogy egy újabb kamatmérséklést szintén a spekuláció elleni harc indokolhat, mivel a szlovákiai hozamoknak az uniós integráció nyomán valószínűsíthető emelkedésére játszó befektetők veszélyeztetik az optimálisnak ítélt árfolyamot.

Az államilag ellenőrzött árakat és a fogyasztási adókat nem számító maginfláció 2,4 százalékos volt az előző hónapban, ami jóval alatta marad a jegybanki célkitűzésben szereplő 2,7-5 százaléknak. Mivel azonban a kormánynak a kontrollált árakat tovább kell emelnie, a teljes infláció az év végére vélhetően egészen 2005-ig meghaladja majd az öt százalékot.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.