BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kedvező kutatási feltételek

A több mint ötven minősített oktatót foglalkoztató Tessedik Sámul Főiskolának jelentős k+f kapacitása van, s a kutatáshoz kedvezőek az infrastrukturális feltételek is. Az Oktatási Minisztérium nemrégiben készítette el a felsőoktatási intézményekkel a normatív finanszírozás értékelését, és ebben a tanulmányban a szarvasi főiskola a kutatás-fejlesztés területén igen előkelő helyet foglal el.

Az elmúlt évben a főiskola kutatásra és fejlesztésre fordítható forrása 200 millió forint volt. Ebből mindössze 10 millió volt a normatíva összege, a többit az intézmény sikeres pályázatokkal és megbízásos munkákkal teremtette elő. A legtöbb kutatási téma az agráriumhoz és a környezetvédelemhez kacsolódik, miután az önálló szarvasi főiskola húzó kara ma is a mezőgazdasági. Az utóbbi években a többi karon is feljövőben van a kutatás.

Több téma közül kiemelkedik a Széchenyi-tervhez kapcsolódó program, mely a biomassza energetikai célú integrált hasznosítási lehetőségeit kutatja, a munkára a főiskola a szegedi tudományegyetemmel közösen pályázott. Igen figyelemreméltó kutatás folyik a mezőgazdasági karon a kender ipari célú felhasználásával kapcsolatosan. A kender mint régi ipari növény a XXI. században az autóipar egyik fontos alapanyaga. Igen magas energiatartalma miatt nagy fűtőértéke van, s a jövőben alternatív fűtési energiaként is hasznosítható.

A főiskola szarvasi mezőgazdasági víz- és környezetgazdálkodási karán 2002-ben jelentősen nőtt a pályázati források segítségével megvalósuló kutatási téma az előző évhez képest. Tavaly összesen 27 kutatásra 171 millió forint pályázati támogatás állt rendelkezésre, az összegből a múlt évben 62 milliót használtak fel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.