BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Készül a betétdíjas rendelet

Először az üveges szeszes italokra és a szénsavas üdítőitalokra terjesztenék ki a betétdíjas rendszert, de később más termékeket is a - még készülő - szabályozás alá vonnának. Megkezdődtek az előkészületek az ökoadó kidolgozására.

Január 1-jén lépne életbe az új betétdíjas rendelet a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) tervei szerint. Mint Erdey György, a tárca helyettes államtitkára egy tegnapi háttérbeszélgetésen elmondta: a jogszabály koncepciója elkészült, s a tervek szerint májusban a rendelettervezet tárcaközi egyeztetése is megkezdődhet. A KVM szándékai szerint a betétdíjas szabályozást fokozatosan, a lakossági szelektív hulladékgyűjtés bevezetésével párhuzamosan vezetnék be és terjesztenék ki az egyes termékkörökre. Először várhatóan csak az üveges szeszes italok és a szénsavas üdítőitalok palackjaira terjesztenék ki az előírásokat. Később egyes akkumulátorok, a kombinált csomagolások vagy az alumíniumból készülő italos dobozok is a rendelet hatálya alá kerülhetnek, de ennek kapcsán még nem véglegesültek az elképzelések. A KVM helyettes államtitkára szerint a szabályozás részben kötelező, részben önkéntes elemekre épülne. Várhatóan kötelezően előírják majd, hogy az egyes italfajtákat milyen arányban kell visszaváltható kiszerelésben forgalomba hozni, ám a rendeletben a piaci szereplők és a fogyasztók érdekeit is figyelembe vennék.

Korábban a KVM illetékesei úgy nyilatkoztak lapunknak, hogy a gyártók számára kötelező visszaváltási arányokat előíró németországi szabályozás több eleme hasznosíthatónak tűnik, de teljesen nem vehető át. A szankciókkal fenyegetés helyett ugyanis a tárca a piaci szereplőknek is megfelelő, inkább az ösztönzésre épülő szabályozást dolgoz ki. Ez utóbbit szorgalmazzák az üdítőket és ásványvizeket gyártó cégek is, amelyek a kötelező újrahasznosítási kvóták előírása helyett a szelektív hulladékgyűjtés kiépítését, vagy a jelenlegi betétdíjas rendszer ösztönző elemekkel történő kiegészítését javasolják. A visszaváltható csomagolások arányának növelése érdekében a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban régóta napirenden van a betétdíjas szabályozás kialakítása, azonban a rendelet elkészítését hátráltatta - egyebek mellett - az is, hogy a KVM-nek csak mostanra sikerült véglegesítenie a területtel összefüggő termékdíjas rendszer részletes végrehajtási szabályait.

A termékdíjról szóló törvény hiányzó végrehajtási rendeletét két hete fogadta el a kormány, s a jogszabály szövege ma vagy hétfőn jelenik meg a Magyar Közlönyben. Ugyanakkor a KVM-ben néhány héten belül feláll egy munkabizottság, amelynek a majdani ökoadó tervezetét kell kidolgoznia. A környezetvédelmi tárca tervei szerint a termékdíjakat az uniós csatlakozást követően, kedvező esetben 2005. január 1-jétől, egységes ökoadó váltaná fel. A termékdíjakhoz hasonlóan az ökoadó is a szennyező fizet elv alapján működne, azonban várhatóan szélesebb körre terjedne ki, egyúttal a termékdíjrendszer versenysemlegességet sértő elemeit is megszüntetnék.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.