BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kezdődik a turistaszezon

Holnap rendezik meg Szarvason a polgármesterek országos találkozóját. A Szféra által szervezett országos programnak mindig az a város a házigazdája, amelynek az elöljáróját az előző esztendőben az év polgármesterévé választották. Tavaly Babák Mihály, Szarvas város polgármestere nyerte el ezt a címet. A holnapi rendezvényen hirdetik ki, hogy ki lesz az év polgármestere, alpolgármestere és jegyzője. Szarvasra több mint 300 résztvevőt várnak, a kormány tagjait, polgármestereket, politikusokat, országgyűlési képviselőket. A díjakat Lamperth Mónika belügyminiszter adja át.

Május végén a gyermek néptáncosok országos szólótánc-fesztiváljának helyszíne lesz Szarvas. A Magyar Művelődési Intézet népművészeti osztálya, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület, az Amatőr Néptáncosok Békés Megyei Szövetsége, valamint Szarvas város önkormányzata és a Vajda Péter Művelődési Központ hirdette meg ismét a gyermek néptáncosok országos szólótáncfesztiválját és versenyét.

A versenyzők mindig két tájegység táncanyagában mérik össze tudásukat. Az országosan elismert szakmai verseny az elmúlt évek alatt a város egyik legszebb turisztikai látványossága lett, hiszen mind kül-, mind belföldön egyre népszerűbb a magyar népzene és tánc.

A szezon a június 15-én sorra kerülő amatőr fogathajtó-bajnoksággal folytatódik.

Aki korábban már ellátogatott Szarvasra a rendezvényre, és látott kettes fogatokat szűk kapukon keresztül léptetni, ügetni, vagy akár vágtázni, pónilovakat könnyedén, játékosan versenyezni, az ismét viszszatér - mondja Glózik Klára, a Tourinform-iroda vezetője. A kettes fogatok versenye után honfoglalás kori könnyűlovas íjászbemutató ad képet őseink harcmodoráról, fegyverzetéről és öltözékéről.

A bemutatót a pónifogatok versenye, lovastorna, puszta ötös és csikósbemutató, majd eredményhirdetés követi.

Szarvason az aratóünnepnek is több évtizedes hagyománya van, az idén július 5-én ismét megrendezik Ezüstszőlőn. A szórványtelepülés Szarvastól 4 kilométerre, Békéscsaba felé, a 44-es főút mentén található. A kicsiny nádas, szabadkéményes, sárból vert nagy vályogházai sajátos építmények, amelyekből jó pár fennmaradt, sőt néhány szálláshelyet is kínál az ide érkező vendégeknek. A látogatók hangulatos falusi környezetben ismerkedhetnek meg az aratás hagyományos módjával, eszközeivel és szokásrendjével. A napot aratóbál zárja.

A nemzetközi pásztortalálkozó és dudásfesztivál, lovastalálkozó július 12-én lesz. A rendezvényen lehetőség nyílik a pásztoréletmód kellékeinek, művészetének, zenéjének megismerésére. Láthatják mindazokat az állatokat (racka, szürke marha, mangalica disznó, szamár, bivaly, ló), amelyek őseinknek a megélhetést nyújtották, megtekinthetik a kunyhókat, amiben éltek. Megkóstolhatják azokat az ételeket (lebbencsleves, slambuc, pörköltek, nyárson sült ökör, birka), amelyeket a pusztákon, ártéri erdőkben elődeink készítettek. A lovastalálkozó keretében lehetőség nyílik megtekinteni a pónilovak és fogatok könnyed, játékos versenyét, a csikósok bemutatóját, természetesen sok más színes programmal kiegészítve.

Július 19. Szarvas város napja, testvérvárosi találkozó. Szarvas ezen a napon újjátelepítésének évfordulójáról különböző programokkal emlékezik meg. Erdélyből és Szlovákiából érkeznek művészegyüttesek, akik hangulatos előadásaikkal emelik a rendezvény színvonalát. Két napon keresztül különböző kulturális és hagyományőrző programokkal várnak minden érdeklődőt.

"Együtt a Kárpát-medencében" II. Suttyomban népzenei fesztivál színesíti a nyári programsorozatot, július 25-én. Az idei fesztiválon, a közreműködő külföldi és hazai zenekarok mellé Békés megye és a Viharsarok kézművesmesterségeinek képviselőit is meghívják. A fesztiválon egy időben több helyszínen zajlanak a koncertek. Az együttesek zenés ébresztővel köszöntik a város lakóit, majd délelőtt 10 órától az esti koncertek kezdetéig a kézműves-foglalkozások, s ezzel egy időben a színpadokon mesemondók, bábosok, diákszínjátszók és gyermektáncosok szórakoztatják a közönséget. Délidőben a helyi cigányzenészek szolgáltatnak a jó ebédhez kellemes muzsikaszót.

Az augusztus hónap nyitórendezvénye lesz az amatőr maratoni kenuverseny augusztus 2-án. Aki evezett már egyszerre 30 000 métert és cipelte már át gáton a hajóját, az tudja, egy ilyen programot nem lehet kihagyni. Aki evezés közben Szarvason elfárad, olyan természeti környezetben lazíthat, mely egy csodálatos vízi világ az Alföld közepén.

A Szent István-napi rendezvényekre augusztus 19-én kerül sor. Folklóregyüttesek, énekkarok, amatőr művészeti csoportok tartanak bemutatókat. Napközben gyermekprogramok, kirakodóvásár. Este koncert, tűzijáték.

A programsorozat a szilvanappal zárul, szeptember 13-án. A szilva, amely az Alföld egyik legrégebbi gyümölcse, méltatlanul mellőzött az utóbbi években. A szarvasiak a rendezvénnyel el szeretnék mondani, mennyire része mindennapjainknak e gyümölcs ma is. Hiszen szilvából készül a szilvás gombóc, a szilvalekvár, az aszalt szilva, a cibere és nem utolsósorban a szilvapálinka is. Ha kíváncsi arra, hogy nagyanyáink receptje alapján hogyan készül mindez, e rendezvényen megnézheti.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.