Franciaország, Németország, Belgium és Luxemburg közös európai katonai parancsnokság létrehozását javasolja a májusban felállítani tervezett, 60 ezer fős gyorsreagálású haderő irányítására. A négyek vezetői szerint a megállapodás új alapot teremt az európai védelmi politika kialakításának, kínosan hangsúlyozva egyúttal, hogy az nem az Egyesült Államok és a NATO ellen irányul. Jacques Chirac francia államfő azt mondta, hogy nem kérdőjelezik meg a transzatlanti szövetséget, Gerhard Schröder német kancellár szerint pedig a találkozó a NATO európai pillérének megerősítéséről szólt - idéz az EUobserver.
A négyek vezetői javasolták az Európa jövőjével foglalkozó konventnek az európai biztonságpolitikai és védelmi unió fogalmának bevezetését. A találkozón elfogadott nyilatkozat szerint ebben azok a tagállamok vennének részt, amelyek készek arra, hogy a többieknél gyorsabban és messzebbre haladjanak a védelmi együttműködés erősítésében. A védelmi unió nyitva állna minden jelenlegi és jövőbeli tagállam előtt. A résztvevők bekapcsolódnának az olyan fegyverbeszerzési programokba, mint a hadászati légi szállítási kapacitás megteremtéséhez létfontosságúnak ítélt A400M típusú gépek beszerzése, illetve a szakosodás és a képességek egyesítése révén erősítenék az európai katonai potenciált.
Javaslataikat a négyek az EU hét végi külügyminiszteri ülése elé terjesztik. Reményeik szerint a júniusi, szaloniki állam- és kormányfői csúcstalálkozón több "európai partner" is jelzi majd részvételi szándékát a kezdeményezésben. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.