BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lennon, a mintaprojekt

Az év eleji átadást követő első tapasztalatok alapján igazi sikerprojektnek számít a liverpooli John Lennon repülőtér megújítása. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERDF) támogatásával megvalósított korszerűsítés jelentős forgalmat vonzott a számos strukturális problémával küzdő régióba. Ennek áttételes hatásai által komoly lendületet adhatnak a gazdaságnak - fogalmazott a Világgazdaság kérdésére Alex Rae, a nemzeti területfejlesztési hivatal Liverpoolból érkező előcsatlakozási szakértője.

Liverpool környékén a tengeri hajózás, illetve az ehhez kapcsolódó ipari tevékenységek leépítése nehéz helyzetet teremtett. Mivel a térség GDP-je elmaradt az uniós átlag 75 százalékától, bekerültek a leginkább kedvezményezettek körébe. Míg 1994 előtt a helyi területfejlesztési szerveknek mintegy 250 millió font támogatás jutott, az 1994-2000 közötti időszakra összességében 800 millió fontnyi közösségi többletsegítséget is kaptak. Az ERDF-től a reptér fejlesztésére ebben az időszakban összesen 15 millió font érkezett, amelyből meg tudták oldani egy új terminál építését és a kiegészítő infrastrukturális fejlesztéseket. A második költségvetési periódusban nyertek még ötmillió fontnyi támogatást, amelyből az utómunkálatok megoldhatók voltak, így 2003 elején megtörténhetett Yoko Ono és a First Lady, Charie Blair közreműködésével a reptér átadása.

Az eredmények impozánsak: 1994-ben a reptér teljes utasforgalma kevesebb mint félmillió fő volt, a megújulást követően sikerült azonban a Ryanairt, az EasyJetet és további kisebb légitársaságokat odacsábítani, így jelenleg éves szinten 2,1 millió utas fordul meg a reptéren. Különösen kedvező, hogy az utazók zöme nem átszálló utas.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.