A valamikor nagy mennyiségű terméket gyártó szövetkezetnek a kilencvenes években súlyos válsággal kellett szembesülnie. Reorganizáció, vagyonértékesítést követően a szövetkezet részvénytársasággá alakult, a volt szövetkezeti tagok és egy magyar befektetőtársaság birtokolja a részvényeket. A vállalat folyamatos technológiafejlesztésbe kezdett, s az új, korszerűbb termékeit sikerült új piacokon értékesíteni. A termelés ugrásszerű növelésére az IKEA-val kötött üzleti együttműködés adott lehetőséget. Az IKEA-ban forgalmazott lámpák gyártására történő megrendelések pénzügyi és foglalkoztatási stabilitást jelentettek. Emellett a társaság több új hazai és külföldi partnerrel épített ki tartós üzleti kapcsolatot, nagykereskedőkkel, áruházláncokkal, multinacionális kereskedelmi cégekkel, kiskereskedőkkel, német, svéd, francia partnerekkel. Az IKEA áruházain keresztül a világ szinte minden országában jelen vannak, Malajziától Kanadáig, Dél-Afrikától Norvégiáig.
A cég fejlődése a részvénytársasággá alakulás - 1997 februárja - óta töretlen - mondja Szakál János vezérigazgató. Akkor az alkalmazottak létszáma mintegy 400 fő volt. Azóta is folyamatos profiltisztítás folyik, amely lehetővé teszi a gazdaságosabb, nagyobb szériás gyártást. Az export 1998-tól indult növekedésnek. Az IKEA mellett a társaságnak a németországi és a svéd piacon is sikerült nagyobb megrendeléseket szereznie. A kört olyan partnerek jelentik, amelyek saját fejlesztésű termékeiket csupán összeszerelik, a részegységeket egy másik országban gyártatják. Az utóbbi két évben sikerült érdemi menynyiségben exportálni Románia, Szlovákia, Szerbia és ebben az évben már Oroszország piacaira is. Százmillió forintból korszerűsítette a társaság az üvegfeldolgozó üzemét, új üveghajlítási technológia épült ki, a kapacitás 140 százalékkal nőtt. A festőüzemre 50 millió forintot költöttek, bővült a raktárkapacitás és több, speciális fémmegmunkáló gépet és eszközt vásárolt a lámpagyár.
Az export területén közismert hátrányos hatások ellenére a 2002-es gazdasági évet emelkedő árbevétellel zárja a részvénytársaság, 200 millió forintot megközelítő adózás előtti nyereség mellett. Az idén növekvő export mellett 3,7 milliárd forint a társaság éves árbevételi terve, és az előző évit meghaladó nyereségre számít. Az exportnövekedést a cég új német partnerek megrendeléseire alapozza, az érzékelhetően élénkülő orosz piacra és az IKEA részére ez évben indítandó új lámpatípusokra. Kisebb mértékben számít a társaság előrelépésre a román, a szlovák és a szerb piacokon.
Az export mellett a hazai piacból is nagyobb részesedést szeretne a cég elérni, ennek érdekében mintaboltok, szerződéses üzletek nyitását tervezik az ország valamennyi megyéjében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.