Nagyok is jelen vannak
Erős ipar jellemzi Gyál gazdaságát. Az ágazaton belül jelentős az édesipar, a műanyagipar, továbbá a fémfeldolgozás, illetve az építőipar szerepe. Ehhez a tevékenységhez kiváló alapot biztosít a település szempontjából a város elhelyezkedése éppúgy, mint az itteni nagyszámú munkaerő és a kedvező infrastruktúra. Fontos, hogy komplex és sokrétű a közlekedés is, hiszen a település számos úton - autópályán is - megközelíthető, és a vasúti összeköttetést is biztosítja a MÁV Budapest-Kecskemét vonala.
Az M5-ös autópálya gyáli csomópontja felől először a Strabag Építő Kft. telepéhez érkezünk, amelynek jogelődjét még a Magyar Aszfalt Rt. hozta létre az autópálya építésének idején. A nemzetközi cég főként út- és hídépítéssel foglalkozik.
A 120 főt foglalkoztató Candy Kft. az első nagy cégek egyike, hiszen még 1989-ben telepedett meg Gyálon. Az 1911-ben létrejött családi vállalkozást a 20-as években már a legnagyobb hazai édesipari termelők között tartották számon. A céget 1948-ban államosították, majd a termelést kisipari keretek között 1985 után Futó Péter indította újra és fejlesztette a mai szintre.
A gyáli cukorka-, a kiskunmajsai csokoládé- és a gyomaendrődi lisztesárugyár napi 80 tonna kapacitásra képes. A társaság termékeit főleg Európába, illetve az Egyesült Államokba és Kanadába exportálja. A gyáli üzem tavaly a Perfetti Van Melle csoport, végül a cseh Candy Plus magyar leányvállalatának tulajdonába került.
A szintén Gyálon működő Hungarorak Kft. a McDonald's magyarországi étteremhálózatának disztribútora. A cég 1991-ben kezdte meg tevékenységét és 1996-ban 680 milliós beruházást végzett a városban, megépítve az európai elvárásoknak is megfelelő logisztikai bázisát. A közel 60 főt foglalkoztató társaság tavalyi árbevétele meghaladta a 10,5 milliárd forintot.
Az Eisberg Kft. 1993 óta működik Gyálon. Zöldségfeldolgozó üzeme a McDonald's részére szállítja termékeit, de csomagolt salátái és egyéb zöldségei más üzlethálózatok polcain is megtalálhatók.
Az Autóker 1980-ban építette fel Gyálon az akkori idők egyik legmodernebb informatikai rendszerével felszerelt raktárbázisát. Fő tevékenysége a járművek, járműalkatrészek, autóápolási és felszerelési cikkek forgalmazása.
A jelentős vállalkozások sorát bővíti az Imperial Hungaria Befektető Kft. is, amely hosszú távon 66 hektáros ingatlanon tervez kereskedelmi, raktározási, logisztikai és közlekedési beruházásokat. Az is szándéka, hogy a Business Trading parkban több szakáruházat és egy szállodát építsen.


