BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pekingben nincs pánik

Miközben Európában óriási hírverést kap és pánikot kelt az atípusos tüdőgyulladás-járvány, az egyik gócnak tekintett Kínában vajmi kevés jele van az ügynek. Pekingben csak szórványosan lehet maszkot viselő emberekkel találkozni, azok is jobbára külföldiek, s az élet a jelek és az itt élők szerint a rendes kerékvágásban halad.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a hatóságok és a média nem foglalkozik a járvánnyal. Az egészségügyi miniszter szerint a járvány lefutóban van, mivel márciusban már kevesebb megbetegedést, illetve halálesetet regisztráltak, mint egy hónappal korábban. Az angol nyelvű China Daily tegnapi számában közzétett adatok szerint az országban a járvány kitörése, tavaly november óta összesen 1190 esetet regisztráltak, s 46 halálos áldozatról tudnak. Az összes eset túlnyomó többsége (1153), illetve halállal végződött megbetegedéseké (40) a dél-kínai Kuangtung tartományban fordult elő. Pekingben összesen tizenketten kapták el ez idáig az atípusos tüdőgyulladást, s hárman haltak meg. Mint a kínai hatóságok közzétették: az országban az összes megbetegedett korábban vagy az említett dél-kínai tartományban járt, vagy külföldön volt. Jelentős azoknak az aránya, akik már meggyógyultak - lapjelentések szerint eddig már 934-en vannak.

A hivatalos Peking egyébként teljes együttműködést ajánlott fel az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO), amelynek emberei tegnap az érintett dél-kínai tartományba utaztak helyszíni szemlére.

Közben tegnap kiderült: a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) jövő hétre Pekingben tervezett nemzetközi tanácskozásáról immár nem csak több európai ország (Svájc, Németország, Franciaország) marad távol; nem jönnek el az ILO központjának munkatársai sem. A tanácskozást azonban a legutolsó hírek szerint megtartják.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.