BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Régi-új misszió az unió zászlaja alatt

A macedóniai békefenntartó művelet átvételével a héten az EU megkezdte első önálló katonai szerepvállalását, s azzal, hogy a Skopjéban szolgálatot teljesítő magyar egység a balkáni országban maradt, Magyarország is megkezdte részvételét az uniós katonai rendszerben. A misszióban összesen 320 katona és 80 civil vesz részt, de az EU távolabbi terveiben egy hatvanezer fős, gyorsreagálású haderő felállítása szerepel, amely elsősorban válságkezelő és humanitárius feladatokat látna el.

Az uniós feladat egyelőre csak kis részét teszi ki a Magyar Honvédség nemzetközi szerepvállalásának, mivel a több mint 700, külföldön szolgálatot teljesítő magyar katona közül alig negyvenen tartózkodnak Macedóniában. Ugyanakkor a jövőben a magyar nemzetközi szerepvállalás növekvő hányada kötődhet az EU misszióihoz. Az unió a tervek szerint 2004-től a boszniai békefenntartó műveletet is átvenné, s hoszszabb távon is a közösség határaihoz közel eső válságövezetekben lépne fel.

Ez nagyrészt egybeesik azzal a magyar szándékkal, hogy a magyar békefenntartás elsődleges területe továbbra is a Balkán-félsziget legyen. "Az előző kormányzat egy gépkocsizó zászlóaljat és egy Mistral típusú, rövid hatótávolságú légelhárító rakétákkal felszerelt szakaszt ajánlot fel az EU haderejébe, s a Honvédelmi Minisztérium (HM) jelenlegi vezetése is fenn kívánja tartani az együttesen 700 fős felajánlást" - közölte kérdésünkre Iváncsik Imre, a honvédelmi tárca politikai államtitkára.

A közeljövőben több magyar tiszt állandó jelleggel bekapcsolódik az uniós katonai törzs munkájába, de a felajánlott egységekhez tartozó katonák Magyarországon teljesítenek szolgálatot, s a honvédség csak az EU konkrét kérése esetén küld katonákat a közösség által vezetendő missziókba.

Az unió részéről nem érkezett speciális igény, így Magyarország lényegében szabadon dönthetett arról, milyen egységeket ajánl az uniós haderőbe. Ugyanakkor a légvédelmi egység ténylegesen csak akkor kapcsolódhat be ténylegesen nemzetközi akciókba, ha a Mistral rakétarendszer vezérlési rendszerét korszerűsítik, s idegen-barát felismerő rendszerrel is felszerelik, amelyek ütemezéséről a HM-nél folyó védelmi felülvizsgálat befejezését követően születhet döntés. (NIG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.