Több mint hetven új szociális bérlakás
Csökkent az önkormányzati szociális bérlakások piacán lévő feszültség Szarvason, miután a városban 74 új lakás épül a Széchenyi-program támogatásával. A képviselő-testület négy pályázatot nyújtott be a Gazdasági Minisztériumhoz, s a 74 lakás 327 milliós teljes beruházási költségéhez 204,8 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást nyertek. Emellett további négy, csökkentett komfortfokozatú ház is épült 15,8 millió forint önkormányzati forrásból. (VG)
Oktatási intézmény felújítása 1,32 milliárdból
Két nagy oktatási intézmény beruházása van előkészítés alatt Szarvason. Hatszázmillió forint költségből, 540 milliós címzett támogatás segítségével létrejön a Vajda Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium bővítése és rekonstrukciója. A két ütemben történő beruházás első szakasza lezárult, megtörtént a kivitelező kiválasztása. A második ütemben a gimnázium új tornacsarnokára írják ki a közbeszerzési pályázatot. A beruházás befejezésének végső határideje 2004. A gimnázium mellett megújul a Szlovák Általános Iskola, Óvoda és Diákotthon 721 millió forintból. A beruházás itt is két ütemben valósul meg, a befejezés ez év augusztusa. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.