Röviden
Kínába utazik a gazdasági miniszter
Április 27.-május 1. között Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter látogatást tesz Kínában. A minisztert üzletemberek is elkísérik - közölte a Magyar Külgazdasági Szövetség, amely kéri a cégeket, amelyeket érdekel a részvétel, hogy vegyék fel a kapcsolatot Kismartoni Endre ITDH-igazgatóval. (VG)
Vita a kis- és középvállalkozásokról
Csillag István szerint a kis- és középvállalkozásokat erősíteni kell az európai uniós integráció, a finanszírozási forrásokhoz való hozzáférés és az uniós csatlakozás utáni pályázatok terén. A miniszter ezt a kis- és középvállalkozások helyzetéről szóló 2001. évi jelentés parlamenti vitája kapcsán mondta. (MTI)
Alkotmányellenes kárpótlási szabály
Diszkriminatívak az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló kormányrendelet részei, amelyek a Szovjetunióba elhurcolt személyek két csoportjának biztosították a juttatást, a harmadiknak nem. Az Alkotmánybíróság határozata értelmében a juttatás mindazokat megilleti, akik szabadságát legkevesebb három évig korlátozták. (MTI)
Ülésezett az adatmentési bizottság
Megtartotta alakuló ülését az APEH-nál a kormányváltás után elrendelt adatmentés jogosságát, annak körülményeit vizsgáló országgyűlési bizottság. A testület elnöke Font Sándor (MDF), alelnöke Wiener György (MSZP). Tagjai: Demeter Ervin (Fidesz), Hargitai János (Fidesz), Szijjártó Péter (Fidesz), Szabó Zoltán (MSZP), Török Zsolt (MSZP) és Bőhm András (SZDSZ). (MTI)


