Holnap csökken a gázolaj ára
A Mol Rt. holnap literenként 6 forinttal csökkenti a gázolaj fogyasztói árát, a motorbenzin ára nem változik. Így pénteken 00.00 órától a dízelolaj ára 215 forint lesz literenként. A motorbenzin árát szerdán emelte a Mol 4 forinttal, akkor a gázolaj ára maradt változatlan. Az indoklás szerint az elmúlt napokban a nemzetközi piacokon mind a kőolaj, mind a motorbenzin jegyzésárak stabilizálódtak. Ugyanakkor az időjárás enyhülésével Európában és Észak-Amerikában csökkent az energetikai célú gázolaj-felhasználás, növekedtek a készletek. (MTI)
Ítélet az URH-tender ügyében
Elutasította a honvédségi rádiótenderen vesztes Thales és Siemens cégek keresetét tegnapi ítéletében a Fővárosi Bíróság, amelyben a két cég a közbeszerzési döntőbizottság korábbi, a Kongsberg cég győzelmét megerősítő határozatát támadták meg. Ugyanakkor a bíróság a bizottságot új eljárás lefolytatására utasította, mivel véleménye szerint a testületnek azt a keresetet nem lett volna szabad elutasítania, amelyben a Thales és Siemens a Kongsberg ajánlatának megalapozottságát vonta kétségbe. A 36 milliárd forint értékű beszerzés kapcsán a Honvédelmi Minisztérium múlt hónapban megkötötte a megállapodást a Kongsberg céggel a szállítások megkezdéséről. (VG)
Hiányos nyugdíjadatbázis
A nyugdíj-megállapítás gyorsítása céljából az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság (ONYF) olyan értesítési rendszert vezet be, melyben mindenkit tájékoztat arról, hogy milyen adatokat tart róla nyilván. A lényeg az, hogy a jelenlegi hiányos adatbázist minél előbb teljessé tegyék. Mivel az új és hatékony kiértesítési rendszer kidolgozása hosszú folyamat, legkorábban 2005-ben kezdik kiküldeni a leveleket, melyben mindenkit tájékoztatnak arról, hogy a biztosító milyen adatokat tart róla nyilván. Ennek alapján lehetőség lesz a hiányzó adatok pótlására - közölte Barát Gábor, az ONYF főigazgatója. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.