Kártérítés miatt nőhet a cseh deficit
A cseh parlament első olvasatban elfogadta az idei költségvetési hiány megemelésének tervét 10,6 milliárd koronával (362 millió dollár). Ezt az tette szükségessé, hogy egy választott bíróság múlt havi döntése értelmében Prága nemzetközi szerződést szegett, amikor nem védte meg a bermudai bejegyzésű CME befektetését a cseh Nova Tv-ben. Az ítélet szerint az országnak 353,4 millió dolláros kártérítést kell fizetnie. A kormány fellebbezett a döntés ellen; a végleges határozat heteken belül esedékes. (Reuters)
Az IMF bízik Törökországban
Horst Köhler, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szerint reális esély van a török gazdaság növekedésének folytatódására, ha Ankara végrehajtja a hét végén a pénzintézetnek megküldött szándéklevelében foglaltakat. Köhler úgy véli, ha az iraki háború pár héten belül véget ér, akkor annak nem lesz számottevő kedvezőtlen hatása Törökországra. A vezérigazgató attól ugyan nem tart, hogy az Irakot övező fe-szültségek új megosztottsághoz vezetnek majd a világban, de számol az iszlám országok frusztrációjának hosszú távú hatásaival. (Reuters)
A japán gazdaságot is károsíthatja a SARS
Bár Japánban még nem bukkant fel az atípusos tüdőgyulladás vírusa, az ország legfontosabb kereskedelmi partnereit sújtó járvány miatt az ottani vállalatok félelmei is erősödnek. A legnagyobb japán utazási iroda, a JTB az ázsiai foglalások 45 százalékos csökkenéséről számolt be áprilisban az egy évvel korábbi időszakhoz képest, a Japan Airlines pedig több járatának törlését helyezte kilátásba. Elemzők szerint Japán turizmusa 1,42 milliárd dollárt veszíthet, ha a betegség miatti aggályok kitartanak júliusig, s ez a kár súlyosan értintheti a távol-keleti szigetország gazdaságát. (Reuters)
Lefelé módosított szlovák GDP-előrejelzés
A szlovák pénzügyminisztérium a 2002-es gazdasági teljesítménnyel kapcsolatos friss adatokra hivatkozva 3,7-ről 3,5 százalékra módosította az idei GDP-bővülésre tett előrejelzését. A tavalyi év utolsó negyedében a szlovák gazdaság 5,4, 2002 egészében pedig 4,4 százalékkal nőtt. A jegybank a kormánynál optimistább: gyorsabb, 3,4-4,1 százalékos bővülést vár az idén. (Reuters)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.