Az utóbbi időben számottevő munkaerőigényt nem jeleztek a Gyálon működő nagyobb vállalkozások, a városba betelepülni szándékozó cégek azonban egy-másfél éven belül több mint ezer munkahelyet teremtenek. Jelenleg ugyanis két magyar és két nagy külföldi vállalattal is tárgyal az önkormányzat, amelyek hamarosan több száz milliós fejlesztéseket végeznek a településen. Elképzelhető, hogy néhány éven belül több munkahely lesz, mint amennyit az itt tevékenykedő cégek a helyi munkavállalókkal képesek lesznek betölteni.
A következő hónapokban leépítésekre sem lehet számítani. Az utolsó jelentősebb létszámcsökkentést a holland érdekeltségű Candy édességgyártó vitte véghez, amely összesen száz dolgozójától vált meg az év elején. A városban jelenleg 332 munkanélkülit tartanak nyilván, akik közül 203-an kapnak munkanélküli-járulékot - tájékoztatta lapunkat Gaál Zoltánné. A Pest Megyei Munkaügyi Központ dabasi kirendeltségének vezetője hozzátette: munkalehetőségek szempontjából Gyál igen jól ellátott város. Aki valóban szeretne dolgozni, az talál is munkát, de ha elképzelései nem egyeznek meg a helyi kínálattal, akkor a közeli főváros is számos lehetőséget kínál. Sokan ingáznak naponta Budapest és Gyál között.
A városban több nagy külföldi és magyar vállalat tevékenykedik. Említést érdemel a Prologis Logisztikai Kft., az Imperial Hungária Kft., a Candy Plusz Kft., a kereskedelemmel és logisztikával foglalkozó Autóker Gamma Kft., az Agroplast Kft., valamint a faipari termékgyártással foglalkozó Szálka Gmk. Az utóbbi években gyorsan szaporodtak a magánvállalkozások is, jelenleg 1394 egyéni kisvállalkozó és 320 kiskereskedelmi egység működik itt. Jelentős a műanyagipar, a kereskedelem, illetve a vendéglátás, mely több ezer embernek ad munkát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.