BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vita a kórháztörvényről

Az előző kormányzat idején elfogadott kórháztörvény ismételt hatályba helyezését kezdeményezi a Fidesz - szögezte le tegnap Bartha László képviselő a gyógyintézményekről szóló új jogszabály parlamenti vitájában. Csehák Judit miniszteri expozéjában ezzel szemben kijelentette: a 2001 végén elfogadott jogszabály lényegi elemeivel nem értenek egyet, ezért készült el az új változat. Alapvető különbség: az előző elvetette a szakmai befektetők megjelenését az egészségügyben, a most beterjesztett törvénytervezet viszont lehetővé tenné ezt. Hangsúlyozta: nem csorbul a szolidaritási elven nyugvó gyógyítás, nem korlátozzák a kórházak átalakulását, a megjelenő tulajdoni, gazdálkodási formákat. Fontos, hogy a törvény kijelöli az egészségügyi közszolgáltatásokért felelős állami és önkormányzati szerveket. Csáky András (MDF) csak abban ért egyet az előterjesztővel, hogy az egészségügyben végbemenő változásokat, a tőkebevonást szabályozni kell. Ám aggasztónak tartja a gyógyintézmények privatizálását, amiből kiszorulnak az ágazat dolgozói. A szocialista Schvarcz Tibor kijelentette: az egészségügyben csak akkor várható fejlődés, ha gazdasági súlyának megfelelően kezelik. Szerinte a költségvetési források mellett szükség van a pótlólagos tőkebevonásra, ám a privatizáció nem kötelező, csupán lehetőség - mondta. Mézes Éva (SZDSZ) halaszthatatlannak tartja az egészségügy átalakítását. (VG)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.